140 centis magyar tinédzser a Milannál

Az AC Milan utánpótlásedzői júliusban Magyarországon jártak, és a Vasassal közösen megszervezett tornán mintegy kétszáz fiatal futballista közül kiválasztották és meghívták Milánóba a 13 éves diósgyőri középpályást, Mády Milánt.

A játékos édesanyja, Mády Erika az [origo]-nak elmondta: a Milan utánpótlásedzői idén júliusban Belgrád és Stockholm után Budapestre érkeztek, és a Vasas-pályán rendezett tehetségkutatón mintegy kétszáz magyar játékost figyeltek, és közülük két játékost választották ki. A 13 éves Mády Milán a Diósgyőrben szerepel, míg a 11 éves Kiss Krisztián a Pécsi MFC-nek a tagja.

Mády Milán klubcsapatában csak csere: „140 centis, és sokszor 180 centisek ellen focizik, Magyarországon háttérbe szorul, pedig a világ legjobb játékosai is picik” – nyilatkozta Mády Erika

A két magyar fiatalt és szüleiket november 5-6-án egy kétnapos torna keretében látja vendégül az AC Milan. „Mint az olaszoktól megtudtuk, Milánóban két-háromszáz kiválasztott gyerek lesz a világ minden pontjáról, a fiatal futballistákat beépítik a saját játékosaik közé, és Milan-mezben bizonyíthatnak” – folytatta Mády Erika.

A gyerekek vendéglátója a tervek szerint idén Zlatan Ibrahimovic lesz, aki megmutatja nekik a San Siro-stadiont és a Milan öltözőjét is.

Forrás:.origo.hu