A Loki nélkül folytatódik a BL

A Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörének visszavágóján a DVSC Nyíregyházán fogadta a BATE Boriszovot. Az idegenben elért 1:1-es döntetlennek köszönhetően a hajdúsági együttes várhatta kedvezőbb helyzetből az összecsapást, tehát nem meglepő, hogy a vendég fehéroroszok kezdték aktívabban a mérkőzést. Az első 10 percben több gólhelyzete is volt a BATE-nak, ám ekkor még megúszta kapott gól nélkül a Loki. Azonban a 25. percben bekövetkezett az, amitől Kondás Elemér félt. Rogyjonov pazar labdával ugratta ki Mozolevszkijt, aki Nikolovot lefutva a kapuba gurított. A bekapott góltól megzavarodott az amúgy sem acélos hazai védelem, nem sok hiányzott hozzá, hogy kétgólosra nőjön a vendégek előnye. A félidő zárásaként, még egy kimaradt debreceni egyenlítési lehetőséget láthatott a kilátogató közönség. A pihenőt követően sem változott a játék képe. A házigazdák ötlettelenül és bátortalanul futballoztak, míg a vendégek életveszélyes kontrákkal borzolták a DVSC szurkolók kedélyét. Az 57. percben Nikolov kiállítása után pedig emberhátrányba került a hazai alakulat. A vendégek az emberfórt alig 2 perc elteltével gólra váltották. Egy hazai védelmi hibát követően Hleb adott középre, labdáját Volodko lőtte kapura. A játékszer Mészároson irányt változtatva a hálóban kötött ki. A hátralévő időben a debreceniek kiáltástalan küzdelmet folytattak a győzelemért, a vendégek pedig igyekezte megőrizni tetemes előnyüket. Ez végül sikerült is nekik, így 2:0-ra megnyerték a találkozót és kiharcolták a továbbjutást.
A fordulóban egyetlen ukrán csapatként pályára lépő Dinamo Kijev, 2:1-es előny birtokában utazott el Hollandiába, ahol a Feyenoord vendégeként lépett pályára. Az ukrán bajnokság ezüstérmese taktikus játékának és jó védekezésének köszönhetően sikereses őrizte előnyét, sőt a hosszabbítás 6. percében még a győzelmet is megszerezte a kék-fehér alakulat, Brown révén. Összesítésben a Dinamo kettős győzelemmel jutott tovább.
Slovan Liberec (cseh)–CFR Cluj (román) 1–2
Továbbjutott: a CFR Cluj, 3–1-es összesítéssel
HJK (finn)–Celtic (skót) 0–2
Továbbjutott: a Celtic, 4–1-es összesítéssel
Vaslui (román)–Fenerbahce (török) 1–4
Továbbjutott: a Fenerbahce, 5–2-es összesítéssel
Helsingborg (svéd)–Slask Wroclaw (lengyel) 3–1
Továbbjutott: a Helsingborg, 6–1-es összesítéssel
Partizan Beograd (szerb)–AEL Limassol (ciprusi) 0–1
Továbbjutott: az AEL Limassol, 2–0-ás összesítéssel
Ekranas (litván)–Anderlecht (belga) 0–6
Továbbjutott: az Anderlecht, 11–0-ás összesítéssel
F91 Dudelange (luxemburgi)–NK Maribor (szlovén) 0–1
Továbbjutott: az NK Maribor, 5–1-es összesítéssel
FC Bruges (belga)–FC Köbenhavn (dán) 2–3
Továbbjutott: az FC Köbenhavn, 3–2-es összesítéssel
Basel (svájci)–Molde (norvég) 1–1
Továbbjutott: a Basel, 2–1-es összesítéssel
Dinamo Zagreb (horvát)–Sheriff Tiraspor (moldovai) 4–0
Továbbjutott: a Dinamo Zagreb, 5–0-ás összesítéssel
DVSC (magyar)–BATE Boriszov (fehérorosz) 0–2
Továbbjutott: a BATE Boriszov, 3–1-es összesítéssel
Feyenoord (holland)–Dinamo Kijev (ukrán) 0–1
Továbbjutott: a Dinamo Kijev, 3–1-es összesítéssel
Neftci Baki (azeri)–Hapoel Kirjat Smona (izraeli) 2–2
Továbbjutott: a Hapoel Kirjat Smona, 6–2-es összesítéssel
Panathinaikosz (görög)–Motherwell (skót) 3–0
Továbbjutott: a Panathinaikosz, 5–0-ás összesítéssel