A Sahtaré lett a kupa

A Sahtar Donyeck csapata nyerte az Ukrán Kupát. A donyecki gárda ebben az évben már harmadik trófeáját hódította el, hiszen az Ukrán Szuperkupa valamint az Ukrán bajnoki cím után az Urán Kupa is a bányászvárosba került.

A döntőt május 25-én Szumi városában telet ház előtt rendezték meg. A találkozó a 2008-as Harkovi kupadöntő visszavágójának is tekinthető, hisz a Dinamo és a Sahtar játszotta az akkori döntőt és ugyanaz a játékvezető fújta most is a sípot, mint 3 évvel ezelőtt.

Az első játékrész elején a Dinamo ragadta magához a kezdeményezést. A donyeckiek a félidő közepére kiegyenlítették a játék képét. Gól azonban nem született az első 45. percben, noha adódtak helyzetek mindkét oldalon, ám a kapusok bravúrosan hárították a próbálkozásokat. A térfélcserét követően magasabb fokozatba kapcsolt a bányászcsapat, aminek eredményeként a 64. percben az egykori arsenalos Eduardo ballal bombázott Sovkovszkij kapujába Luiz Adriano átadását követően. A gólt követően megélénkült a játék. A 76. percben kiállították a eddigi egyetlen gól szerzőjét, valamint a fővárosiaknál ugyanerre a sorsra jutott a brazil Betao tíz perc elteltével. A Sahtar egy perc elteltével egy kontra után Luiz Adriano találatával eldöntötte a kupa sorsát. A mérkőzést hasonlóan a 3 évvel ezelőtti találkozóhoz 2:0-ra nyerte a donyecki csapat. Ez volt a bányászok 7. Ukrán Kupagyőzelme.

Kárpátalja.ma