Az európai klubok is ellenzik, hogy kétévente rendezzenek futball-vb-t

Az európai labdarúgóklubokat tömörítő szervezet (ECA) is ellenzi a nemzetközi szövetség (FIFA) forradalmi tervét, miszerint 2026 után az eddigi négy helyett kétévente rendezzenek világbajnokságokat.

Az ECA pénteki közleményében hangsúlyozta: a FIFA aktív PR-kampányba kezdett a nemzetközi versenynaptár 2024-től történő jelentős megváltoztatását illetően, ami komoly aggodalmat okozott a kluboknál és riasztás volt számukra. A szervezet éles kritikát fogalmazott meg a FIFA-val szemben, amely a témában nem folytatott konzultációt az érdekeltekkel, és – az ECA állítása szerint – hajlamosnak mutatkozik ilyen fajsúlyos dologban egyoldalú döntéseket meghozni. Hozzátette: a FIFA-javaslat közvetlen és romboló hatást gyakorolna a klubfutballra, úgy a nemzetire, mint a nemzetközire, de nemcsak arra, hanem a válogatottak versenysorozataira is, egyben a túlterhelt játékosok egészségi állapotára is veszélyt jelent.

Konklúzióként a szervezet arra jutott, hogy a nemzetközi versenynaptár jövőjével kapcsolatos döntések csak és kizárólag a futballklubok beleegyezésével valósulhatnak meg, amelyet őszinte és részletes konzultáció előz meg az érintett felek részéről.

Az ECA-nak az európai topklubok közül csak a Juventus, az FC Barcelona és a Real Madrid nem tagja, miután hivatalosan is tagjai maradtak a szakadár, de végül el nem induló Szuperligának.

A kétévenkénti vb-rendezést a kontinentális szövetségek közül az európai és a dél-amerikai sem támogatja, azzal kapcsolatoson az ECA-hoz hasonló éles kritikákat fogalmaztak meg.

A nemzetközi szövetség (FIFA) korábban közölte, hogy megvalósíthatósági tanulmányt készít a férfi és női világbajnokságok kétévenkénti megrendezéséről. A jövő évi, Katarban sorra kerülő vb lesz az utolsó, amelyen 32 válogatott vesz részt, mivel a 2026-os tornán – melynek az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó közösen lesz a házigazdája – már 48 csapat szerepel majd.

Forrás :m4sport.hu