Brazil Nagydíj – Russell megszerezte első győzelmét

Az élről rajtoló és végig magabiztosan vezető George Russell nyerte a brazil futamot, ezzel pedig megszerezte első F1-es győzelmét. Másodikként a csapattárs, Lewis Hamilton zárt, miután nagyot zárkózott egy korai, Max Verstappennel történt ütközés után. A dobogó legalsó fokára Carlos Sainz állhatott fel.

A 2022-es szezon utolsó előtti nagydíjának rajtját George Russell várhatta a legkedvezőbb pozícióból, miután a tegnapi sprinten nagyot küzdött Max Verstappennel és megszerezte az elsőséget (ehhez nyolc bajnoki pont is járt).

A fiatal brit mellől a rutinos csapattárs, Lewis Hamilton indult, aki ugyan harmadikként ért célba Carlos Sainz motorcserés büntetése miatt viszont „megörökölte” az első soros rajtkockát.

A második sorból Verstappen (a címvédő a sprinten végül a negyedik helyig csúszott vissza) és a márkatárs, Sergio Pérez, a harmadikból pedig Charles Leclerc és a tegnap még rosszullétre panaszkodó Lando Norris startolt.

Sainz a hetedik pozícióból kezdhette a futamot, míg a pénteki időmérő hőse, a tegnap pedig pontot mentő Kevin Magnussen a nyolcadikról.

Russell az első kulcsfeladatot remekül megoldotta: magabiztosan startolt, esélyt sem adva a csapattársnak, aki tehát maradt a második helyen. Az élmezőnyben más pozíciókon sem történt változás, a kör végén pedig már nem is történhetett volna, Daniel Ricciardo és Magnussen ütközése miatt ugyanis pályára küldték a biztonsági autót.

Mindössze kilenc körig tartott tehát az időmérőn remeklő dán futama, aki jóformán semmit sem tehetett az őt kiforgató Ricciardo manővere ellen.

A futam a hetedik körben indult újra, a második rajt pedig az elsővel ellentétben igencsak kaotikusan alakult: Verstappen manővert indított Hamilton ellen, aminek ütközés lett a vége, majd néhány pillanattal később Norris és Leclerc is összeakadt.

Ami az érintetteket illeti, mind a négyen folytathatták a versenyt: Norrisnak boxba sem kellett mennie (Leclerc kiforgatásáért viszont kapott egy 5 másodperces büntetést), Hamilton több pozíciót is veszített, de ő is a pályán maradhatott, míg Verstappennek és Leclerc-nek ki kellett állnia, amivel a mezőny végére kerültek. A holland ráadásul 5 másodperces büntetést is kapott baleset okozásáért.

Az eseménydús újraindítás után Russell, Pérez, Sainz és Norris volt a sorrend az élen. Hamilton a nyolcadik helyre esett vissza, tempója viszont elég jó volt ahhoz, hogy gyorsan levadássza középmezőnybeli ellenfeleit. A tizenhatodik körben már negyedik volt!

Az élen eközben Russell nem tudott elhúzni Pérez elől: a mexikói folyamatosan két másodperc alatt tartotta lemaradását.

A kerékcserék sorát Sainz nyitotta, aki már a tizennyolcadik körben kiállt cserélni, igaz, ehhez fékeinek túlmelegedése is közrejátszott, némileg kényszerből döntött tehát a Ferrari a gyors csere mellett. Kiállása után a spanyol gyorsan nyerte vissza a pozíciókat a friss lágyakon: a tizenkettedik helyre jött vissza, hat kör elteltével viszont már hetedik volt.

Pérez a huszonnegyedik körben váltott, lemaradása ekkor három másodperc volt Rusell-lel szemben, aki a következő körben azonnal reagált a mexikóira, cseréje után pedig kényelmesen visszajött az élre, miután riválisa beragadt Valtteri Bottas mögé.

A legtovább Hamilton nyújtotta az első etapot: a hétszeres bajnok a harmincadik körben váltott, ekkor állt vissza a Russell, Pérez, Sainz, Hamilton sorrend. Ami a különbségeket illeti, a fiatal brit ekkor már öt másodperccel vezetett Pérez előtt, aki hárommal előzte meg Sainzot, kinek előnye öt volt Hamiltonnal szemben.

Ezek közül az előnyök közül Sainzé csökkent leggyorsabban: hat kör múlva már másfél másodperccel volt csak lemaradva a spanyol mögött, előzési pozícióba viszont nem került, a Ferrari ugyanis kihívta egy második cserére pilótáját.

Ami Leclerc-t és Verstappent illeti, röviddel a futam fele után a monacói kilencedik volt, tehát már visszaverekedte magát a pontzónába, a holland pedig tizenegyedik, vagyis őt is csak egy hajszál választotta el attól, hogy a legjobb tízben legyen.

Leclerc a futam negyvenkettedik körére az őt az újraindítás után kiforgató Norrist is utolérte, a következő körben pedig le is előzte riválisát. Eközben Verstappen lehagyta Mick Schumachert, vagyis ő is visszaküzdötte magát a pontszerzők közé.

Két körrel később az élen is jött egy manőver: Hamilton gyorsan utolérte, majd meg is előzte Pérezt, ezzel visszavette a második helyet.

A brit a második csere után is riválisa előtt tudott maradni (a Mercedes gyorsan reagált Pérez cseréjére, lerövidítve ezzel Hamilton etapját), a közepeseken jó tempót diktáló Sainz viszont mindkettejüket megelőzte.

A futam Norris ötvenharmadik körben történt kiesése (a brit alatt megállt a McLaren) hozott új fordulatot, először ugyanis virtuális biztonsági autós fázist rendeltek el, majd „valós” SC-szakaszt, amit Sainz és a Ferrari azonnal kihasznált: a spanyol kiállt friss lágyakért.

Újra lenullázódtak tehát a különbségek, a mezőny pedig Russell, Hamilton, Pérez és Sainz sorrendben várta a startot, ez pedig változatlan maradt a biztonsági autó távozása után. Legalábbis az élen, az üldözők között ugyanis Alonso hatalmas hajrát produkált a friss lágyakon: feljött a kilencedikről a hatodik helyre!

Több pozíciót nyert Verstappen is, aki tizedikről a hetedik helyre zárkózott, miközben a csapattárs, Pérez a köztes abroncsokon két helyet is bukott a lágyakon támadó Ferrarikkal szemben (Sainz és Leclerc is leelőzte őt). Néhány körrel később Alonso és Verstappen is leelőzte őt, a mexikói lett tehát az újraindítás nagy vesztese.

Az élen „nyugalmasan” telt a hajrá: Russell őrizni tudta egy másodperc feletti előnyét a csapattárssal szemben, a befutónál pedig megszerezte Forma–1-es pályafutása első futamgyőzelmét. A Mercedes pedig egy versennyel a 2022-es szezon vége előtt megtörte nyeretlenségi sorozatát. Ráadásul egy kettős sikerrel.

Harmadikként Sainz ért célba, majd Leclerc, és a mezőny végéről az ötödik helyre zárkózó Alonso zárt. Hatodikként Verstappen futott be, majd a csapattárs, Pérez jött (a Red Bull a bajnoki második helyért folyó csata miatt szerette volna megcserélni pilótáit, erre viszont nem került sor). Pontot Ocon, Bottas és Lance Stroll szerzett még.

Folytatás egy hét múlva, a hosszú 2022-es szezon utolsó versenyével, az Abu-dzabi Nagydíjjal, ahol eldől, Pérez vagy Leclerc szerzi-e meg az ezüstérmet egyéniben, és a Ferrarié vagy a Mercedesé lesz a második hely a konstruktőri tabellán.

Forrás: m4sport.hu