Európa-liga: ferencvárosi győzelem Genkben
A labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második körében a magyar bajnok Ferencvárosi TC 1–0-ra győzött a belga Genk otthonában. Varga Barnabás az első félidő végén fejjel szerzett vezetést, majd a második félidő elején tizenegyest hibázott. A fővárosi zöld-fehérek idegenben szerezték meg első győzelmüket az El-alapszakaszban, miután egy hete 1–1-es döntetlent értek el emberhátrányban a cseh Plzen elleni budapesti találkozón. A Konferencia-ligában idegenben győzött az Aberdeen ellen az ukrán Sahtar Donyeck, míg a Dinamo Kijev sima, kétgólos vereséget szenvedett az angol Crystal Palace ellen.
A budapesti zöld-fehér együttes szervezett játékkal rukkolt elő Belgiumban, és a válogatott csatár, Varga Barnabás 44. percben fejjel szerzett góljának köszönhetően – amit Jonathan Levi remek beadása előzött meg – elvitte a három pontot Genkből. Varga a második félidő elején tizenegyesből növelhette volna csapat előnyét, de a büntetője kimaradt. A Ferencváros két forduló után négy ponttal a továbbjutást érő 11. helyen áll a tabellán. Az FTC az El-alapszakasz harmadik fordulójában, október 23-án az osztrák Red Bull Salzburg vendége lesz. A salzburgi együttes eddig pont nélkül áll, mivel két nagyágyútól, a portugál FC Porto és a francia Olimpique Lyon csapatától is kikapott.
A harmadikszámú kupasorozatban, a Konferencia-ligában az angol Crystal Palace magabiztosan nyert az ukrán bajnok Dinamo Kijev ellen Lublinban, ezzel 19 meccsesre nyújtotta veretlenségi sorozatát. Az angol Premier League-ben nagyszerű formában futballozó, és 35 év után először nemzetközi kupában induló Crystal Palace az európai kupaporondon nagy rutinnal rendelkező Dinamo Kijevvel találkozott idegenben, az ukrajnai háborús helyzet miatt Lublinban. Az Európa-ligából történt kizárása miatt a Konferencia-ligába átsorolt Palace végig jobban játszott ellenfelénél, és a 31. percben Daniel Munoz fejesével megérdemelten szerezte meg a vezetést. A folytatásban is maradt fölényben az angol együttes, amely két újabb gólt is szerzett, de a VAR-vizsgálat után mindkettőt érvénytelenítette a játékvezető. Az 58. percben Yéremy Pino nagyszerű cselsorozata után Eddie Nketiah növelte kettőre csapata előnyét. A 76. percben Borna Sosát második sárga lap után még kiállította a játékvezető, de ez a lényegen már nem változtatott, a Palace megtartotta kétgólos előnyét, és minden sorozatot figyelembe véve sorozatban 19. meccse maradt veretlen.
A Sahtar már a 8. percben hátrányba került Skóciában, miután a hazaiak értékesítettek egy jogos büntetőt, de a 39. percben Nazarina egyenlített, aztán az 54. és 60. percben a donyeckiek két brazilja, Lucas Ferreira és Henrique is betalált. A 69. percben szépített az Aberdeen, de a három pontot az ukrán csapat szerezte meg.
Európa-liga, 2. forduló:
Genk (belga) – Ferencvárosi TC 0–1
Konferencia-liga, 2. forduló:
Aberdeen (skót) – Sahtar Donyeck 2–3
Dinamo Kijev – Crystal Palace (angol) 0–2
Kopasz Gyula
Nyitókép: fradi.hu
