Felsőoktatási intézmények sportversenyén vett részt a Rákóczi-főiskola

Felsőoktatási intézmények közötti megyei sportversenyt rendeztek Ungváron november 30-án.

Az intézmények hallgatói három különböző versenysportban vettek részt: teremlabdarúgás, asztalitenisz és sakk.

A versenyen a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, az Ungvári Nemzeti Egyetem, a Huszti „Ukraina” Egyetem és az Ungvári Kereskedelmi-Gazdasági Főiskola, a Munkácsi Állami Egyetem, illetve a Kárpátaljai Képzőművészeti Főiskola csapatai vettek részt.

Főiskolánk csapata az első mérkőzést a Kárpátaljai Képzőművészeti Főiskola csapatával mérte össze a tudását és 4:0 arányban győzelmet aratott.

Ugyanebben a kategóriában a II. RF KMKF csapata az Ungvári Kereskedelmi-Gazdasági Főiskola csapatával mérkőzött meg, ahol 1:3 arányban győzött a kereskedelmi főiskola csapata.

A két mérkőzés alapján a harmadik illetve negyedik helyért a munkácsi egyetemmel kellett megmérkőznie főiskolánk csapatának. Ezúttal a munkácsiak arattak győzelmet 1:2 arányban.

Eredmények:

1. Ungvári Kereskedelmi-Gazdasági Főiskola
2. Ungvári Nemzeti Egyetem;
3. Munkácsi Állami Egyetem;
4. II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola;
5. a Huszti „Ukraina” Egyetem;
6. Kárpátaljai Képzőművészeti Főiskola.

Asztalitenisz kategóriában a felsőoktatási intézmények csapatai körmérkőzést játszottak, s a következő erdmények születtek:

1. Ungvári Nemzeti Egyetem;
2. Munkácsi Állami Egyetem;
3. II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola;
4. Ungvári Kereskedelmi-Gazdasági Főiskola;
5. a Huszti „Ukraina” Egyetem
6. Kárpátaljai Képzőművészeti Főiskola.

Egyéni versenyben intézményünk III. évfoyamos történelem szakos hallgatója, Donka Ramóna 3. helyezést ért el.

A fiúk között Sztaroszta Mikola, főiskolánk II. évfolyamos matematika szakos hallgatója 4. helyezést ért el. Rosinec Vaszil, I. évfolyamos angol szakos hallgatónk 5. helyen végzett.

A sakkverseny körmérkőzésben zajlott. Az eredményhirdetés a következőképpen alakult:

1. Ungvári Nemzeti Egyetem;
2. Munkácsi Állami Egyetem;
3. II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola;
4. Ungvári Kereskedelmi-Gazdasági Főiskola;
5. Huszti „Ukraina” Egyetem
6. Kárpátaljai Képzőművészeti Főiskola.

Külön gratulálunk Balog Eszternek, főiskolánk magiszteri képzésében részt vevő matematika szakos hallgatójának, aki a tavalyi évhez hasonlóan újra dobogós helyezést ért el.

Vizáver Árpád,
a Rákóczi-főiskola csapatának felkészítő tanára