Hosszú Katinka olimpiai bajnok 100 méter háton is

Hosszú Katinka a 400 méter vegyesen aratott diadala után a 100 méter hát hétfői fináléjában is aranyérmet nyert a riói olimpián.

A Vasas 27 éves világklasszisa 58.45 másodperces országos csúccsal diadalmaskodott az amerikai Kathleen Baker előtt. A régi rekordot (58.78) tavaly augusztusban a kazanyi világbajnokságon érte el.

A mostani eredmény minden idők második legjobbja 100 méter háton, ennél csak a brit Gemma Spofforth 2009-ben elért, 58.12 másodperces világcsúcsa volt gyorsabb, de akkor még lehetett az úgynevezett cáparuhában úszni.

Hosszú jól kapta el a rajtot, ennek ellenére féltávnál még csak a hatodik helyen fordult, ezt követően azonban valami félelmetes tempóra kapcsolt, az utolsó 25 méteren faképnél hagyta minden riválisát, ezzel ő lett a riói játékok első duplázója.

Az ötszörös világbajnok bajai úszó a célba érkezést követően azonnal visszatért a helyére – nem is ment keresztül a vegyes zónán -, mivel a 200 méter vegyes 4.35-kor kezdődő elődöntőjében is érdekelt lesz a szám világbajnokaként és világcsúcstartójaként.

„Tegnap azt mondtam, hogy 100 háton az elsőtől a nyolcadik helyig bármi lehet. Úgy gondolom, ma délután megmutatkozott, hányszor versenyeztem az elmúlt években, mert nagyon magabiztosan álltam oda” – mondta a késő esti program végét követően az M4 Sportnak Hosszú Katinka.

Az immár kétszeres olimpiai bajnok kifejtette: nem aggódott a végeredmény miatt, hanem a kivitelezésre összpontosított, így ki tudta hozni magából a legtöbbet.

„Ez nem egyszerű, ha olimpiai döntőben áll rajtkőre az ember. Hihetetlen, hogy 100 háton is olimpiai bajnok vagyok, de még nem fogtam fel, mert már az eredményhirdetésen is a 200 vegyesre koncentráltam. Álmodtam róla, beszéltünk róla, mekkora szenzáció lenne, ha összejönne, de nehéz felfogni” – tette hozzá a riói játékok eddigi egyetlen kétszeres aranyérmese.

Hosszú – aki ezzel Szász Emese sikere mellett – a magyar küldöttség harmadik aranyérmét szerezte.