Idegenben is gálázott a Kárpáti

KezilabdaA női kézilabda EHF-kupa második fordulójának visszavágóján a Kárpáti Ungvár Bulgáriában lépett pályára. A Veliko Tarnovo elleni hazai 34:17-es győzelem után ez a mérkőzés szinte csak formalitásnak tűnt, hiszen elképzelhetetlen volt, hogy az ungvári lányok 17 gólos előnyüket ne tudják megtartani. Borisz Petrovszkij tanítványai azonban most sem bíztak semmit a véletlenre, az első percektől magukhoz ragadva a kezdeményezést végig irányítva 23:11-re hozták az első játékrészt. A szünetet követően a második félidőben még inkább kicsúcsosodott a két gárda közötti különbség, aminek köszönhetően a Kárpáti végül 40:28-ra lelépte a bolgár bajnokot. Az ungvári csapat így kettős győzelemmel, 74:45-ös összesítéssel továbbjutott a következő fordulóba, ahol ellenfele a szerb WHC Radnicki lesz. Az utóbbi együttes megfigyelője a lelátóról nézte végig a bulgáriai összecsapást.
A sorozatban érdekelt magyar csapatok közül az Érd a fehérorosz Gorodnicsankát legyőzve 77:48-as összesítéssel jutott be a harmadik fordulóba.