Ilosvára került a megyei Szuperkupa

A megyei labdarúgó-bajnokság megnyerése után a Szuperkupát is elhódította az Ilosvai Buzsora csapata, miután sima, háromgólos győzelmet arattak a Szerednyei FC felett a Dercenben megrendezett találkozón. Az ungvári járási labdarúgó-bajnokság küzdelmei is folytatódtak a hétvégén, melynek összes mérkőzését az Ókemencén (Kamjanica) található Kamelot-komplexum műfüves pályáján rendezték.

A Munkácsi Futball Akadémia derceni bázisán megrendezett megyei Szuperkupa döntőjében a bajnok Ilosvai Buzsora és a kupagyőztes Szerednyei FC csaptak össze. A találkozót az ilosvaiak uralták, de vezetéshez csak az első játékrész végén, a 44. percben jutottak, Miroszlav Mudra révén. A második félidőben még két góllal növelte előnyét a Buzsora, a 72. percben Szerhij Jackulinec, három perccel később pedig Ivan Bandurovics talált be a szerednyei kapuba. Az Ilosvai Buzsora tehát a bajnoki cím mellett a Szuperkupát is elhódította, míg a szerednyeiek felemás szezont tudhatnak maguk mögött. A Szerednyei FC nyeretlenül végzett a bajnokság utolsó helyén, de emellett örömre is volt okuk, mivel a szezon elején megnyerték a Téli Kupát, nemrég pedig a Megyei Kupát is a magasba emelhették. 

Az ungvári járási bajnokságban az Ördarmai FC 2:1-es győzelmet aratott az Ókemencei Kárpáti csapata felett, a Kereknyei (Koritnyani) Olimpik pedig 7:1-re kiütötte a Baranyai Turbogáz (Baraninci) gárdáját. A tabella élén a Kereknyei Olimpik áll, a bajnokságból pedig még két forduló van hátra.

Kárpátaljai Megyei Szuperkupa, döntő:

Ilosvai Buzsora–Szerednyei FC 3:0

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma