Kárpátaljai gólszerző a Nemzetek Ligájában

Három perc is elég volt a munkácsi születésű Anatolij Nurijevnek, hogy betaláljon az Azerbajdzsán–Kazahsztán Nemzetek Ligája mérkőzés hajrájában, amivel beállította a találkozó 3-0-s végeredményét. A kazahok, vereségüktől függetlenül, megnyerték csoportjukat a C ligában, így nem kis meglepetésre feljutottak a B ligába, ahol akár az A divízióból kieső Angliával is egy csoportba kerülhetnek a következő kiírásban. Nurijevék a kazahok mögött zártak, megelőzve Szlovákiát, és Fehéroroszországot.

Az Azerbajdzsán-Kazahsztán találkozón már a 35. percben emberhátrányba kerültek a vendégek, amit könyörtelenül kihasználtak az azeriek, és háromszor is betaláltak a feljutók kapujába. Az i-re a pontot a 88. percben csereként beálló kárpátaljai Anatolij Nurijev tette fel, aki három perccel pályára lépése után máris eredményes volt, ezzel megszerezve első válogatottbeli gólját. A korábban a Minaji FC-ben futballozó játékosnak ez volt immár a tizenkettedik meccse az azeri válogatottban. A labdarúgó jelenleg az azeri bajnokság harmadik helyén álló Sabah Baku játékosa. A C liga 3. csoportját egyébként 13 ponttal a kazahok nyerték meg, ami feljutást ért számukra, megelőzve a 10 pontos azerieket, az előzetesen favoritnak tartott 7 pontos szlovákokat, és a mindössze 3 pontot gyűjtő fehéroroszokat.

A forduló meglepetése, hogy a törökök 2-1-re kikaptak a Feröer-szigeteken, de így is két ponttal megelőzték Luxemburgot, és feljutottak a B ligába. Az 1. csoport utolsó helyén az 1 pontos Litvánia végzett, akik 1-0-ra kikaptak a végül 11 ponttal záró Luxemburg otthonában. A Feröer-szigetek csapata 8 pontot gyűjtve, nagy meglepetésre kiharcolta a bennmaradást.

Az A ligában a hollandok 1-0-ra legyűrték az ősi rivális belgákat, a franciák kétgólos vereséget szenvedtek Dániában, a horvátok kétgólos sikert arattak Ausztriában, a lengyelek pedig Wales vendégeként tudtak nyerni.

Nemzetek Ligája, 6. forduló:

A liga, 1. csoport:

Ausztria–Horvátország 1-3

Dánia–Franciaország 2-0

A csoport végeredménye: 1. Horvátország 13 pont, 2. Dánia 12 pont, 3. Franciaország 5 pont, 4. Ausztria 4 pont.

4. csoport:

Hollandia–Belgium 1-0

Wales–Lengyelország 0-1

A csoport végeredménye: 1. Hollandia 16 pont, 2. Belgium 10 pont, 3. Lengyelország 7 pont, 4. Wales 1 pont.

C liga, 1. csoport:

Feröer-szigetek–Törökország 2-1

Luxemburg–Litvánia 1-0

A csoport végeredménye: 1. Törökország 13 pont, 2. Luxemburg 11 pont, 3. Feröer-szigetek 8 pont, 4. Litvánia 1 pont.

3. csoport:

Azerbajdzsán–Kazahsztán 3-0

Szlovákia–Fehéroroszország 1-1

A csoport végeredménye: 1. Kazahsztán 13 pont, 2. Azerbajdzsán 10 pont, 3. Szlovákia 7 pont, 4. Fehéroroszország 3 pont.

Nyitókép: sivil.az

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma