Magabiztos mezőgecsei siker és beregszászi döntetlen a nyitófordulóban

Vasárnap nyolc csapat részvételével rajtolt el a beregszászi járási labdarúgó-bajnokság, melyek közül négy beregvidéki és két ugocsai együttes lépett pályára, két ugocsai gárda pedig még egy hetet várhat a bemutatkozásra. Az 1. fordulóban két döntetlen is született: a Beregvidék FC Kígyóson, a Mezővári FC pedig Tiszakeresztúrban ikszelt ellenfelével. A játéknap egyetlen győzelmét a Nagybaktai-Mezőgecsei FC aratta, akik idegenben múlták felül a Királyházai FC-t.

A tervek szerint kilenc csapattal indult volna útjára a járási bajnokság, de a Zápszonyi FC gazdasági okok miatt pénteken visszalépett a sorozatban való indulástól, mondta el hírportálunknak a Beregszászi Járási Labdarúgó Szövetség elnöke, Olekszandr Csehil. A nyitófordulóban így csupán három párharcot rendeztek, mivel a Szőlősvégardói Teszla nem tudta játékra alkalmassá tenni a pályáját, és a szövetség kénytelen volt elhalasztani a Tiszaújlaki FC elleni mérkőzésüket.

A Kígyósi FC a bajnokság fő esélyesét, a Beregvidék FC-t látta vendégül. A hazaiak megfiatalított együttese felvette a harcot a beregszásziakkal, és egy igazi küzdelmes, jó iramú mérkőzést láthattak a kilátogató szurkolók. Az enyhe mezőnyfölényben futballozó Beregvidék FC játékosai nem tudták kihasználni a helyzeteiket, így a találkozón gólnélküli döntetlen született. A Nagybaktai-Mezőgecsei FC visszavágott a Királyházai FC-nek a Téli Kupa bronzmérkőzésén elszenvedett vereségért (büntetőkkel maradtak alul a mezőgecseiek), és 2:0-s győzelmet arattak az ugocsai nagyközség vendégeként. A Tiszakeresztúri FC és a Mezővári FC összecsapásán 1:1-es döntetlen született, de a vendégeknek minden esélyük megvolt a győzelem megszerzésére, mivel tizenegyest hibáztak 1:1-es állásnál. A Szőlősvégardói Teszla – Tiszaújlaki FC találkozót későbbi időpontra halasztották.

Beregszászi járási labdarúgó-bajnokság, 1. forduló:

Királyházai FC – Nagybaktai-Mezőgecsei FC 0:2

Kígyósi FC – Beregvidék FC 0:0

Tiszakeresztúri FC – Mezővári FC 1:1

Szőlősvégardói Teszla – Tiszaújlaki FC – elhalasztva

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma