Megállapodás született a Chelsea FC új tulajdonosairól

A Chelsea bejelentette, hogy megszületett a megállapodás a Premier League-ben szereplő futballklub tulajdonosváltásáról. A Los Angeles Dodgers baseball-csapatának két résztulajdonosa, az amerikai Todd Boehly és Mark Walter, valamint a svájci Hansjörg Wyss, továbbá a Clearlake Capital amerikai befektetési csoport 4,25 milliárd fontos üzlet keretében veszi át a tavaly Bajnokok Ligája-győztes londoni egyesületet.

A szombat hajnalban kiadott közlemény szerint az összes hatósági jóváhagyás függvényében május végére zárulhat le a tulajdonosváltás, további részleteket akkor közölnek.

A megállapodás alapján a csoport 2,5 milliárdot fizet a klub részvényeiért, további 1,75 milliárdot pedig a stadion fejlesztésére, a női csapatra, az akadémiára és a Chelsea alapítványára fordít. A közleményben kiemelik, hogy a bevétel egy befagyasztott brit bankszámlára kerül, és azt Roman Abramovics, a klub jelenlegi tulajdonosa teljes egészében jótékony célra fordítja.

Az orosz üzletember 19 év után kényszerűségből válik meg a Chelsea-től (amelynek eladását március másodikán jelentette be), mert az ukrajnai háború kitörése után Nagy-Britannia intézkedéseket léptetett életbe vele szemben.

A Chelsea labdarúgócsapatának Lőw Zsolt a másodedzője.

Forrás: hirado.hu

Kapcsolódó:

Megfosztották Abramovicsot a Chelsea klubigazgatói posztjától

Eladja a Chelsea-t Roman Abramovics