Megyei másodosztály: az Iványi Kalász az abszolút bajnok

Ismét legyőzte a Técsői FC-t, így idén is elhódította a megyei másodosztályú labdarúgó-bajnokság abszolút bajnokának járó serleget a munkácsi járási Iványi Kalász FC (Ivanyivci) együttese. A Szerednyén rendezett találkozón a nyugati csoport bajnoka kétgólos sikert aratott a keleti csoport legjobbja felett. Az ifiknél a Kőrösmezei Hoverla (Jaszinya) lett az abszolút bajnok, akik az Alsókerepeci FC gárdáját győzték le.

Elsőként az ificsapatok léptek pályára Szerednyén, ahol a megyei másodosztályú labdarúgó-bajnokság keleti- és nyugati csoportjának győztesei csaptak össze az abszolút bajnoki címért. A keleti zóna győztese, a Kőrösmezei Hoverla aranymeccsen szerezte meg a bajnoki címet a técsői fiatalok ellen, mivel a bajnoki szezon végén pontegyenlőség volt a két együttes között. A nyugati zóna bajnoka, az Alsókerepeci FC három ponttal előzte meg a tabellán a Dolhai Borzsát. A szerednyei összecsapáson egyetlen gól döntött, amit a kőrösmezeiek szereztek az 56. percben.

A felnőtteknél a keleti csoportban a Técsői FC négy ponttal előzte meg a Kökényesi FC (Ternovo) csapatát, az Iványi Kalász FC pedig öt ponttal gyűjtött többet az Alsókaraszlói FC-nél (Zariccsa) a nyugati csoportban. A szuperdöntőt kilencszázan tekintették meg a helyszínen. A találkozó 22. percében Mihajlo Lozinec góljával a munkácsi járásiak szerezték meg a vezetést, és előnyük kitartott a félidő végéig. A második játékrészben Dmitro Antosin révén egyenlítettek a máramarosiak, de a 75. percben Mihajlo Kovács ismét előnyhöz juttatta a Latorca-partiakat. A 92. percben Mihajlo Lozinec duplázni tudott, amivel az Iványi Kalász 3:1-es sikert aratott, és megvédte abszolút bajnoki címét. A mérkőzés legjobb játékosának a técsői Dmitro Antosint, és az iványi Mihajlo Lozinecet választották, míg kitüntető oklevélben részesítették rajtuk kívül a két együttes edzőjét, Pavlo Orzsehovszkijt (Técsői FC) és Miroszlav Bundást (Iványi Kalász), illetve a két klub elnökét, Erdő Róbertet (Técsői FC) és Mihajlo Csonkát (Iványi Kalász).

Megyei másodosztályú labdarúgó-bajnokság, abszolút bajnoki döntő:

Técsői FC – Iványi FC 1:3

Ifik: Kőrösmezei Hoverla FC – Alsókerepeci FC 1:0

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma