Negyedik Pásztor Ferenc Labdarúgó-bajnokság

A karantén legszigorúbb szabályai enyhülni látszanak, így a focikedvelő kollégisták, kihasználva az alkalmat, Pásztor Ferenc Labdarúgó-bajnokságra jöttek össze, melyet negyedik alkalommal szervezett meg a Pásztor Ferenc Szakkollégium. A sporteseményt a beregszászi római katolikus templom udvarán található pályán rendezték meg május 14-én délután.

A bajnokságot Pohilecz Szilveszter, a szakkollégium vezetője és az esemény szervezője nyitotta meg, majd felkérte Molnár János beregszászi római katolikus esperes-plébánost, hogy köszöntse és biztassa a résztvevőket.

– Ahhoz, hogy az ember teste és lelke is egészséges legyen, munkára van szükség – szólt János atya. – Egy olyan időszakon vagyunk lassan túl, amely mindkettő elé akadályokat gördített, hiszen hónapokon keresztül nem tudtunk zavartalanul találkozni, sem beszélgetni, sem sportolni. Hála Istennek, most újra itt vagyunk. Kívánom, hogy a sport mellett legyetek együtt, építsetek közösséget. Kívánom, hogy a testi egészséget szolgáló sport mellett a lelkiekben is gyarapodjatok – emelte ki.

A mérkőzés izgalmasnak ígérkezett, hiszen a részt vevő fiúk már régóta űzik a sportot, és az eseményre is hosszú ideje készültek. Érkezett csapat az Ungvári Szent György Szakkollégiumból, a Munkácsi Római Katolikus Líceumból, a Beregszászi Pásztor Ferenc Szakkollégiumból, a Karácsfalvi Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumból, a Kálvin János Szakkollégiumból, valamint az Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégiumból.

A bíró szerepét Vári Norbert sportszakkör-vezető vállalta el, aki a mérkőzések előtt ismertette a játék szabályait a résztvevőkkel.

A több órán át tartó foci után végül a karácsfalviak bizonyultak a legügyesebbeknek, idén ők vihették haza a megérdemelt kupát. Második helyezést ért el a Pásztor Ferenc Szakkollégium csapata, míg az Ungvári Szent György Szakkollégium lakói büszkélkedhetnek a bronzéremmel.

Este a kollégium munkatársai bográccsal kínálták meg a fiúkat. Így a nap méltó módon, közösségben elfogyasztott étellel és az élmények megbeszélésével ért véget.

Bunda Fehér Rita

Kárpátalja.ma