Olasz Nagydíj: Pierre Gasly győzött, Hamilton rosszkor volt rossz helyen

Szerző: | 2020.09.06., 17:34 | Sport

Lewis Hamilton rosszkor volt rossz helyen, így 10 másodperces Stop and Go büntetést kapott, amivel elvesztette minden esélyét a győzelemre…

Nem indult izgalmasan, sőt már a rajtnál úgy tűnt, hogy a szombati F1 által véletlenül kitáblázott Lewis Hamilton-féle 90. futamgyőzelem be is teljesül, de aztán jött Kevin Magnussen és leparkolta az autóját a bokszutca bejárata elé, és akkor elszabadult a pokol.

Az addig könnyed előnnyel vezető Hamilton hirtelen a bokszba kormányozta autóját, míg meglepő módon az őt követők közül senki sem nagyon akart kimenni, csak Antonio Giovinazzi érkezett be hasonló időben a csapatához.

Nagy hiba volt! Mint kiderült, a bokszutca zárva tartott így hosszas tanakodás után a versenybíróság úgy döntött, hogy mindkét versenyző 10 másodperces Stop and Go büntetésben részesül.

Közben Charles Leclerc a Parabolicából kifelé hajtva megcsúszott és a falban végezte. Csúnyának tűnt a baleset, de szerencsére csak az anyagi kár a jelentős. Előkerült a piros zászló és jött egy kis szusszanásnyi szünet, mely után álló rajt következett, amit Hamilton parádésan kapott el, és rendkívüli módon növelte az előnyét a kavarodás után mögéje kevergőző Pierre Gaslyval szemben.

Egy kör után a bokszba hajtott a hatszoros világbajnok, és ezzel az Alpha Tauri versenyzője hirtelen az élen találta magát. Mintha egy teljesen más évben járnánk, a Forma-1 képe egyáltalán nem hasonlított önmagára. Mindenki kereste a fogódzkodó pontot, hiszen egyetlen Mercedes sem volt dobogó közelben, sőt, a bajnoki cím legnagyobb várományosa valahol a senki földjén hajtott a mezőny mögött.

A végére az maradt a kérdés, hogy vajon Gasly avagy a Ferrari jövő évi versenyzője, Carlos Sainz lesz a győztes. A francia versenyző volt az élen, egész jó előnyben, de a mclarenes jobb tempóval bírt, így a felzárkózás a végére borítékolható volt. Már csak az volt a kérdés, sikerül-e…

“Csak egy kör kellett volna” – mondta végül rendkívül csalódottan Carlos Sainz, mert nem lett meg, pedig már ott volt az Alpha Tauri nyomában. Csupán 0.415 mp döntött, míg a harmadik hely sorsáról sokkal több, 3 másodperc döntött, azt Lance Stroll hozta.

Forrás: m4sport.hu

Pin It on Pinterest

Share This