Szombaton rendezik az idei F1-es Azeri Nagydíjat
Egy ázsiai triplahétvégével folytatódik a Forma–1-es világbajnokság – elsőként egy rendhagyó programmal. De miért szombaton rendezik az Azeri Nagydíjat?
Egy hét szünet után visszatér a Forma–1 mezőnye, és jó ideig meg sem áll. Hivatalosan még 9 versenyhétvége van hátra a 2026-os programból, és ezeket három triplahétvége formájában tervezi letudni a sorozat – már ha az év végi közel-keleti helyszíneknél (Katar és Abu-Dzabi) nem lesz változás a közel-keleti háborús konfliktus miatt.
Az F1 idén még nem járt a térségben, ezen a hétvégén viszont minden eddiginél közelebb kerül hozzá, hiszen a következő versenyére Irán szomszédságában, Azerbajdzsánban kerül sor. Onnan aztán egy héttel később a Malajziába átköltöztetett „Bahreini” Nagydíjra utazik a mezőny (Sepang 9 év után tér vissza ezzel), rá egy hétre pedig már Szingapúrban fog versenyezni.
A versenynaptárba 2017-be bekerült Baku Madrid után egy újabb városi helyszín lesz, amely ezúttal a megszokottól eltérő, csúsztatott programmal várja a mezőnyt.
Rendhagyó módon az Azeri Nagydíjra csütörtöktől szombatig kerül sor, az időmérőt pénteken, a versenyt szombaton futják, mivel a normál program mellett a futam ütközne egy nemzeti ünneppel.
Bakuban ez lesz az első szombati verseny, az F1-ben pedig a tavalyi Las Vegas-i óta az első. Az időeltolódás miatt (+2 óra Magyarországhoz képest) az egyes események időpontjai is változnak a megszokotthoz képest, azaz minden kicsit korábban lesz.
Az Azeri Nagydíj programja (magyar idő szerint):
szerda – sajtónap
csütörtök:
első szabadedzés – 10:30-11:30
második szabadedzés – 14:00-15:00
péntek:
harmadik szabadedzés – 10:30-11:30
időmérő edzés – 14:00-15:00
szombat:
verseny – 13:00
De miért szombaton?
Fő a rugalmasság – hirdeti az F1 már évek óta a versenynaptára kapcsán. Korábban Las Vagasszal is kivételt tettek a programjának alakításánál, igazodva az időzónákhoz, ezúttal pedig az azeri szervezők kérését teljesítették.
Normál program mellett az Azeri Nagydíj versenyét szeptember 27-én kellene megtartani, e nap azonban nemzeti emléknapnak számít az országban.
6 évvel ezelőtt, 2020. szeptember 27-én tört ki a második hegyi-karabahi háború, melynek során Azerbajdzsán visszaszerezte az önálló államként el nem ismert Hegyi-Karabah és más környező területek feletti irányítást az örményektől. Az azeri-örmény konfliktus 44 napig tartott, és azeri oldalon 2783, örmény oldalon nagyjából 3800 áldozatot követelt. A felek békekötéssel zárták le a háborút (véglegesen 2023-ban), melynek eredményeként 2024 januárjával megszűnt a kérdéses köztársaság, az azeriek pedig megtarthatták az addig megszerzett területeiket.
A háború kitörésének napján azóta az áldozatokra emlékeznek Azerbajdzsánban – a bakui szervezők ezért szerették volna elkerülni az F1-gyel való ütközést.
Nem is olyan ritkák a szombati versenyek
Habár a Forma–1-es futamok napja a vasárnap, a bakui szombati száguldás közel sem olyan rendkívüli, mint elsőre gondolnánk. Las Vegas a nyugati fekvése miatt már a 2023-as bemutatkozása óta helyi idő szerint szombat éjszaka rendezi a versenyét, igaz, európai szemszögből ez vasárnap hajnalt jelent.
2024-ben Bahreinben és Szaúd-Arábiában is szombaton versenyzett az F1, ott is helyi ünnep, a ramadán írta kicsit át a programot.
Las Vegas előtt legutóbb 1985-ben Dél-Afrikában rendeztek szombati versenyt, azt megelőzően Nagy-Britanniában pedig hagyomány volt erre a napra tenni a futamot. A Forma–1 1950. május 13-án egy szombati napon rendezte meg története legelső világbajnoki versenyét Silverstone-ban, és azt követően 1977-ig mindig, majd 197-ben, 1981-ben és 1983-ban is a szombat volt az angliai futamok napja.
Angliában összesen 30-szor rendeztek szombaton versenyt, Dél-Afrikában 18-szor, Hollandiában 2-szer, Kanadában és Svédországban pedig 1-1 alkalommal. Las Vegasban az 1981-es és 1982-es versenyt is szombaton futották, így a város már 6 szombati futamnál tart.
További érdekesség, hogy F1-es versenyeket lényegében már a hét minden napján rendeztek. A sokáig az F1 részét képező Indianapolisi 500-as versenyt 3-szor rendezték hétfőn, 1-szer kedden, 2-szer szerdán, 1-szer csütörtökön, 2-szer pénteken és 2-szer szombaton. Mindez ugyancsak egy nemzeti ünnep miatt alakult így: a híres 500 mérföldes verseny dátumát sokáig a Memorial Dayhez, vagyis a háborús hősök emléknapjához igazították, ami május 30-án van.
Ugyancsak ünnepnapok miatt más országokban is rendeztek hétköznapi versenyeket. Hollandiában 1958 és 1960 között háromszor volt hétfői verseny, 1972-ben a Spanyol Nagydíjat a munka ünnepére, május 1-jére időzítették, ami hétfőre esett, míg Dél-Afrikában 1967-ben és 1968-ban hétfőn, 1965-ben pedig pénteken versenyzett a mezőny.
A mostani bakui az F1 történetének 80. nem vasárnapi versenye lesz.
Borítókép: Azeri Nagydíj (Fotó: XPB)
Forrás: m4sport.hu
