Szurkolói vélemény: Dzsakobija az ősz legjobbja

Az Ungvári Zakarapttya-Hoverla hivatalos honlapján december folyamán szavaztatta meg szurkolóit arról, hogy kit tartanak az őszi idény legjobbjának a másodosztályú pontvadászatban második helyen telelő együttesnél.

A beérkezett több mint félezer voks alapján az összesen 196 ,,találatot” jegyző Ljasa Dzsakobija lett az első. Az Ungváron másodvirágzását élő egykori grúz válogatott támadó 17 mérkőzésen hét találatot szerzett, amivel ő lett csapata házi gólkirálya. Nem sokkal maradt el tőle a 156 voks alapján második helyre rangsorolt Olekszandr Nagy kapuvédő, akinek irányításával a Zaki védelme 21 mérkőzésen mindössze 11-szer kapitulált, ami természetesen a legjobb mutatónak számít a másodosztályban. A szurkolók rangsora szerint Oleg Miscsenko lett a harmadik, akinek 49 szavazat is elegendő volt ahhoz, hogy fellépjen a képzeletbeli dobogó harmadik fokára.

* * *

Jó hír a Premier Ligába igyekvő együttes számára, hogy az Ungvári Városi Tanács legutóbbi, évzáró közgyűlésén végre döntés született arról, hogy a csapat otthonául szolgáló Avangard Stadiont 20 évre szóló időtartamra bérbe veszi a Zakarpattya. A centerpálya mellett még további két, a stadion területén található edzőpálya kerül a csapat tulajdonába az elkövetkezendő két évtizedre.

* * *

A Hoverla játékosai és edzői egyébként ezekben a napokban még a jól megérdemelt téli pihenőjüket töltik. A tervek szerint a téli szünet január 12-én ér véget, amikor is orvosi vizsgálattal és erőnléti edzésekkel kezdődik meg a felkészülés a tavaszi idényre. A további program csak ezután válik véglegessé.

(felvégi)

Kárpátalja