Ukrajnai kóbor kutyákért protestálnak a német válogatott játékosai és barátnőik

A radikális állatvédő mozgalom, a PETA kérte fel a jövő évi Európa-bajnokságra készülő német csapat játékosainak hozzátartozóit, hogy emeljék fel hangjukat az ukrajnai állapotok ellen.

Van, aki azzal foglalkozik, hogy elkészülnek-e időben a stadionok Lengyelországban és Ukrajnában, más azzal, hogy lehet a feketepiacon jó áron jegyhez jutni. A meglehetősen rendhagyó (nem ritkán ruhátlan hírességeket felvonultató) kampányairól is jól ismert PETA pedig az ukrán kóbor kutyákért aggódik. A szervezet szerint a kelet-európai országban mintegy félmillió kóbor kutya van, akik gyakorta vannak kiszolgáltatva az emberek kegyetlenkedéseinek, és az autóforgalomnak – ezrével gázolják el őket évente.

A PETA németországi szervezete ezért a hazájában példátlanul népszerű futballválogatotthoz, pontosabban a játékosok feleségéihez, barátnőihez fordult, és őket kérte fel, hogy legyenek a kampány arcai. Jacqueline Köster (Marcell Jansen párja) és Alessia Walch (Dennis Aogos párja) azonnal igent is mondott.

„Számunkra, akik nagy kutyabarátok vagyunk, nem is volt kérdés, hogy azonnal az akció mellé állunk – idézi a Bild Jacqueline Köstert. – Az Európa-bajnokságra mindenki odafigyel, így ez egy nagyszerű alkalom arra, hogy sok-sok ember figyelmét felhívjuk erre az ügyre.”

Forrás: sportszelep.nso.hu