Ukrán arany- és ezüstérem a egyéni összetettben a Férfi torna Eb-n

Balázs Krisztián bronzérmet nyert egyéni összetettben a törökországi Mersinben zajló férfi torna Európa-bajnokság juniorversenyében.

A magyar szövetség pénteki beszámolója szerint a juniorok 24 fős egyéni összetett döntőjében Balázs mellett Molnár Botond volt érdekelt. Mindkét versenyző hibázott lólengésben, de a többi szeren kiváló gyakorlatokat mutattak be. A Ferencváros sportolója, Balázs Krisztián négy szer után még az ötödik helyen állt, de korláton és nyújtón sokat javított. Végül az a két ukrán tornász előzte meg, akik a selejtezőben is, így 78,566 ponttal bronzérmet szerzett.

Molnár Botond szintén javított, és végül 74,998 ponttal 12. lett.

„Nagyon boldog vagyok, de nagyon fáradt is. Már itt lóg a nyakamban az érem, de még fel se tudom fogni” – nyilatkozta Balázs Krisztián, aki hozzátette, a verseny előtt nagy nyomást érzett magán, ideges volt. Bár a talajgyakorlata nagyon jól sikerült, a lovon lecsúszott a keze egy elemnél, ezért leesett.

„Ez egy kicsit kibillentett, de tudtam, hogy össze kell szednem magamat mentálisan, és azt is tudtam, hogy messze még a vége, több szer van előttem” – mesélte.

Hozzáfűzte, a gyűrű, az ugrás és a korlát után is elégedett volt, ám ekkor megint nagyon izgatottá vált, mert tudta, hogy a nyújtón múlik az éremszerzése.

„Sikerült lenyugtatnom magamat, és egy nagyon jó gyakorlatot bemutatnom. Nem kellett a táblára néznem, mert amikor leugrottam, tudtam, hogy meglesz a dobogó. Nagyon-nagyon sok munka van ebben, nehéz felkészülésen vagyok túl. Itt van a koronavírus, és több sérülésem is volt, de úgy látszik, ennek ellenére sikeres volt a felkészülés” – nyilatkozta.

A Ferencváros sportolója vasárnap négy szerenkénti döntőben is érdekelt lesz a juniorok között.

Szerdán a Balázs Krisztián, Kovács Márton, Dobrovitz Ádám, Závory Szilárd, Molnár Botond összeállítású magyar juniorválogatott ezüstérmet nyert a csapatversenyben.

    Eredmények:
    junior egyéni összetett döntő:
1. Ilja Kovtun (ukrán) 81,465 pont
2. Volodimir Kosztyuk (ukrán) 80,198
3. Balázs Krisztián 78,566


    A további program (magyar idő szerint):
    szombat:
felnőtt csapatverseny, döntő 13.00
    vasárnap:
junior szerenkénti döntő 8.00
felnőtt szerenkénti döntő 13.00

Forrás: MTI