Ukrán harmadosztály: már a dobogón az Ungvári FC
Zsinórban harmadik győzelmét aratta az Ungvári FC együttese az ukrán labdarúgó-bajnokság harmadosztályának A-csoportjában, amivel felkapaszkodott a dobogó alsó fokára. Az Irhóci FC szintén győzni tudott, így megkezdte a felzárkózást. A tizenharmadik forduló előtt az Ungvári FC a 7., a técsői járási Irhóci FC (Vilhivci) pedig a 10. helyről várta a játéknapot a 11 csapatos bajnokságban.
A meccsnap előtti legutóbbi mérkőzésén a mindössze egy pontot gyűjtő sereghajtó, a Real Farma látogatott az Avangard Stadionba. Az ungváriak a 16. percben szerezték meg a vezetést Antony Emere góljával, majd egészen a mérkőzés hajrájáig kellett várni az újabb találatokra. A 80. percben Ivan Ilcsuk duplázta meg csapata előnyét, majd négy perccel később Oleg Visnyevszkij döntötte el végleg a három pont sorsát (3–0). A vasárnapi játéknapon az ungváriak már a 6. percben hátrányba kerültek a Szkala 1911 vendégeként, de két perccel később Dmitro Antosin egyenlített. Az ungváriak labdarúgója végül a meccs hősének bizonyult, mivel a 90. percben duplázni tudott, ezzel megszerezve csapata számára a három pontot.
Az ungváriak egy góllal legyőzték idegenben a fordulóig még előttük álló Szkala 1911 csapatát, és felkapaszkodtak a dobogó legalsó fokára, mivel legutóbbi öt meccsükön négy győzelmet arattak a megyeszékhelyiek. Legközelebb a negyedik helyen álló és szintén húsz pontot gyűjtő Liszne látogat az Ung-parti együtteshez, akik legutóbbi három mérkőzésüket egyaránt elvesztették.
Az Irhóci FC a 12. fordulóban az aktuális második helyezett otthonában lépett pályára, ahol a técsői járási gárda minimális, 1–0-s vereséget szenvedett a Kulikiv csapatától. A vasárnapi fordulóban a negyedik helyen álló újonc, az Atlet Kijev látogatott az irhóciakhoz. A vendégek 0–1-es félidei vezetéssel vonulhattak pihenőre. A második játékrész jóval fordulatosabbnak bizonyult: az 59. percben megduplázta előnyét a kijevi csapat, majd két percen belül sikerült egyenlítenie a hazaiaknak. Végül a máramarosiak otthon tartották a három pontot, megszerezve harmadik győzelmüket a bajnokságban.
Az Ungvári FC 20 ponttal és 19–14-es gólaránnyal már a 3. helyen áll, és csupán négy ponttal vannak lemaradva a bajnokság éllovasától, míg a 10. helyen álló, 11 pontos Irhóci FC (17–25-ös gólarány) hátránya a 9. helyezettől már csak két pont. A következő fordulóban az Irhóci FC az első helyen álló Polisszja-2 Zsitomir vendége lesz.
Ukrán harmadosztályú labdarúgó-bajnokság, 13. forduló:
Szkala 1911 – Ungvári FC 1–2
Irhóci FC (Vilhivci) – Atlet Kijev 3–2
Nyitókép: zaf.org.ua
Kopasz Gyula
