Hit, család, közösség – családi nap Sárosorosziban

Sárosorosziban idén harmadik alkalommal rendezték meg a Római Katolikus Egyházközség szervezésében a családi napot, amely szeptember 21-én nemcsak tartalmas programokkal, hanem mély lelki üzenettel is megajándékozta a résztvevőket.

A rendezvény középpontjában a hit, a család és a közösség összetartó ereje állt – olyan értékek, melyekre a mai, sokszor bizonytalan világban minden eddiginél nagyobb szükség van.

A rendezvényt Rácz István atya nyitotta meg, majd köszöntötte a jelenlévőket. A vasárnap délután vidám hangulatban telt: a Sárosoroszi Tehetséggondozó Műhely színvonalas előadását nagy érdeklődés övezte, majd a Kökörcsin színjátszócsoport humorral és szeretettel teli produkciója nevettette meg a közönséget. A gyerekek és fiatalok örömére lehetőség volt lézerharcot játszani, volt arcfestés, vattacukor, amelyek megtöltötték élettel és gyermeki kacajjal a rendezvény helyszínét. Az eseményt a római katolikus plébánia udvarán rendezték meg.

A közösség tagjai – asszonyok és férfiak egyaránt – finomabbnál finomabb falatokkal készültek: a közös estebéd keretében bográcsgulyás és töltött káposzta került az asztalra, amely nemcsak a testet, hanem a lelket is táplálta.

A napot zenés est koronázta meg: Rácz István zenekara gondoskodott arról, hogy a jókedv egészen az utolsó pillanatig kitartson. A résztvevők énekkel és mosollyal zárták a rendezvényt, s ki-ki egy darabka melegséget vitt haza a szívében.

A mai világban, amikor sok család a háborús helyzet okozta elszakítottságot, bizonytalanságot és lelki terheket éli meg, még fontosabbá válik, hogy legyenek olyan alkalmak, ahol együtt lehetünk. Az ilyen alkalmak nemcsak örömet, hanem reményt is adnak: hidat képeznek generációk, emberek és sorsok között – emlékeztetve bennünket arra, hogy a szeretet és az összefogás képes túlélni a legnagyobb viharokat is.

A szervezők hálás köszönetet mondanak mindenkinek, aki jelenlétével, munkájával vagy támogatásával hozzájárult a rendezvény sikeréhez.

A családi nap programsorozatához tartozott az augusztus 23-án megszervezett élményfestészet is, amely szintén egy különleges, lélekemelő esemény volt a Sárosoroszi római katolikus egyházközség életében, ahol nem csupán ecsettel, hanem szívvel-lélekkel alkottak együtt.

A „Te jó ég, hisz én festek” szervezet közreműködésével megvalósult program egy különleges motívumot állított a középpontba: egy tengeren úszó hajót. Ez a kép nem csupán festészeti feladat volt – szimbólumként jelent meg a vásznon: az élet hajója, melyben mindannyian benne ülünk, ki csendes vizeken, ki háborgó hullámok között. A hajó megfestése során saját küzdelmeinket, reményeinket és Istenbe vetett bizalmunkat is kifejezésre juttattuk.

Az élményfestészet nem a technikai tökéletességről szólt. Sokkal inkább arról, hogy miközben ecsettel a kezünkben alkotunk, közelebb kerüljünk önmagunkhoz, egymáshoz és elsősorban Istenhez. A közös csend, a halk beszélgetések, a színek és formák nyomán megszülető alkotások belső csendet és lelki feltöltődést hoztak. A rendezvényen a fiatalabbak és idősebbek, kezdők és bátrabb alkotók egyaránt részt vettek, bebizonyítva, hogy az alkotás öröme nem korhoz vagy képességhez kötött. A festmények végül egyetlen közös üzenetet hordoztak: van remény, van közösség, és van, aki vezeti a hajónkat akkor is, ha nem látjuk a partot.

A családi nap és az élményfestészet a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg, amelyet ezúton szeretnénk megköszönni.

Az ilyen események emlékeztetnek bennünket arra, hogy a valódi értékek – mint a közösen megélt pillanatok, az önzetlen segítségnyújtás, az egymásra figyelés – nem múlnak el nyomtalanul. A sárosoroszi családi nap nem csupán esemény volt, hanem ünnep. A hit, a család és a közösség ünnepe.

Hiába Krisztina

Kárpátalja.ma