Hagyományból divat

Az utóbbi időben reneszánszukat élik a magyaros minták. Ruhadarab, táska, cipő díszeként, ékszer, tetoválás formájában, és még sorolhatnám, hol és miként láttam már kalocsai mintát. Szépnek szép, de vajon oda is illik-e? Hogy kicsit tájékozódjak ez ügyben, Gabóda Évát, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola népismerettanárát kérdeztem.

– Milyen szerepük és jelentésük volt egy évszázaddal ezelőtt a különböző ruhadaraboknak és azok mintáinak?

– A népművészet egyik ága sem bírt akkora jelentőséggel, mint a viselet, hisz az egyén szerepéről, helyéről árulkodott a közösségen és a családon belül. A hagyomány előírta a különböző korúak öltözködési normáit, melyek az újabb életszakaszba lépéssel változtak. A férfiak viselete például a legény, a vőlegény és a házas férfi „állapotokat” jelezte. A nőknél az ún. iskolahagyott kor volt az első fontosabb állomás (13-14 éves kor); protestánsoknál ez a konfirmáció. Ettől kezdve hordhattak a lányok díszesebb ruhákat, családi ékszereket, pártát. Ezekből állt az eladósorban lévő lány, a menyasszony és a gyermektelen fiatalasszony ruhatára. Később, az első gyermek születése után, a színek egyre sötétebbek lettek (kék, barna, bordó), az első unoka születése után pedig sötétkékbe, feketébe volt csak szabad öltözködni.

A társadalmi rétegződés pedig drágább anyagokban, több selyemhímzésben és díszítésben jutott kifejezésre.

S mivel minden tájegységnek megvolt a maga motívum- és színvilága, így az öltözékből az is kiderült, melyik tájegység, csoport képviselője.

– Ha ilyen fontos szerepe volt a népviseletnek, hogyan tűnt el mégis a hagyományból, hogy később a divatban köszönjön vissza?

– A népviselet fogalma kapcsán sok téveszme kering. Sokan például magyaros népviseletként a klasszikus „operett-jelmezre” gondolnak: piros pruszlik (mellény), fehér ingváll, zöld szoknya. Ez nem véletlen, hiszen a nemzeti eszmék jegyében könnyebb volt így láttatni a magyar voltát egy leánynak, mint mondjuk bármelyik más tájegység népviseletét bemutatni teljes díszében.

A népviselet elhagyása, a „kivetkőzés”, a társadalmi-gazdasági változások hatására ment végbe a XX. század folyamán. Ebben nagyban közrejátszott a XIX. századi paraszti polgárosulás, később a könnyűipari termelés fellendülése, a konfekció megjelenése.

Mivel a viselet a nemzeti hovatartozás jelképe is volt, a trianoni döntés után nemzeti érzelmű hazánkfiai a döntés elleni tiltakozásukat is ezzel az eszközzel kívánták kifejezni. A népviseletbe öltözés kultusszá vált, főleg a 30-as években. A népi díszítőművészeti elemek, motívumok rákerültek a ruhadarabokra, lakásberendezési tárgyakra, később pedig be a konfekcióiparba is. Ezáltal szélesebb körben elérhetővé váltak. Minden nőnek volt legalább egy magyaros ruhája, blúza vagy rátétes kézitáskája. Erre a „divathullámra” a divatvilág képviselői is felfigyeltek. A „mozgalom” azonban a II. világháború felé közeledvén politikai színezetet kapott: a jobboldali eszmék szimbólumává vált, és rásütötték a soviniszta bélyeget, ezért sokáig nem volt „sikk” magyaros viseletben járni.

Később ez a divathullám a gyökerekhez való visszatérés, a szabadság és a saját értékek magasztalásának kifejezéseként éledt újjá. A népi hímzés motívum- és színvilága a köznapi és ünnepi öltözékek darabjain jelent meg. Fiúk és lányok, idősek és fiatalok egyaránt kedvelték. Újraötvöződött a modern és a régi: az új textúrájú ruhadarabok népi hímzést kaptak.

A magyar népi hímzésvilág mintakincse viszont sajnos csak a legismertebbekre, a matyó és a kalocsai mintákra redukálódott, mintha más hímzésfajta nem is létezne a magyar díszítőművészetben. A 70–80-as évek matyóblúz divatjára bizonyára még sokan emlékeznek.

– Különböző ruhadarabok és kiegészítők terén is hódítanak a magyaros minták. Ön hogy látja, megfelelően alkalmazzák ezen motívumokat?

– Valóban, napjainkban egyre gyakrabban találkozunk vele szokatlan helyeken is. Az új trendek jól adoptálják a hagyományos mintákat. Előfordulnak sokféle viseleti darabon, de szokatlanabb értelmezéseket is látunk: kalocsai vagy matyó virágfüzért tornacipőn, torták tetején, mobiltelefonok díszeként. Aki figyelemmel követi a divatot, tudja, hogy a divattervezők gyakran a néphagyományhoz nyúlnak vissza, ha valami különlegeset, egyedit, s egyben sajátot akarnak létrehozni. A magyaros trend Magyarországon és Európaszerte is sikeres. Egyre több divatbemutatón ismerjük fel nagyanyáink hímzéseinek motívumait, persze átértelmezve, modern szabásvonallal ötvözve. Legutóbb Belgiumban mutatkozott be egy fiatal magyar tervezőkből álló csapat a Gombold újra! pályázat kapcsán, amely épp a tradíciók hangsúlyozását tűzte ki célul. De számos ruhatervező népszerűsíti a magyaros öltözéket azzal, hogy kollekciója a szabásvonalában vagy a díszítményekben őrzi a népi motívumot, népi jelleget (USE, By me).

A magyaros minták népszerűségéhez valószínűleg az is hozzájárult, hogy a Forma–1 sztárjai, Button és Hamilton is viselték a 2011-es Magyar Nagydíjon a Kalmár István által tervezett kalocsai mintás overallt, Iker Casillas, spanyol futballista pedig kalocsai-matyó mintás kesztyűt kapott egy magyar tervezőtől, aki a kapus kesztyűtervező pályázatának első helyezettje lett. Ez a figyelem középpontjába helyezte a „magyaros” motívumkincset, s később hollywoodi hírességek is megjelentek hasonló díszítésű ruhákban, így a magyar népi hímzéssel ékesített, dekorált ruhák hamar világhírűvé és keresetté váltak. Hogy ezek az adaptációk minden esetben a „tiszta forrást” tükrözik-e? Erre nem lehet egyértelmű választ adni. Bizonyára sok olyan minta és ábrázolás is előfordul, ami nem szakértői kézből kerül ki.

Ha magunk is hasonló díszítésű dolgokat készítenénk, érdemes tájékozódni a minták eredetiségéről és más tájegységek motívumkincsével is megismerkedni. De a legfontosabb az legyen, hogy az ember saját szülőföldjének hagyományait ápolja, nehogy elvesszen. Így nekünk a legfontosabb feladatunk, hogy az egyedien gazdag forma- és mintavilágú beregi hímzés és szőttes megmaradjon. Ennek elemeit és színeit éppen úgy lehet alkalmazni, mint a kalocsait vagy a matyót.

– Néprajzi szempontból jó-e az, hogy motívumkincsünk a divat révén válik ismertté?

– Nem tudom, hogy néprajzi szempontból segít-e, hogy a divat népi díszítőművészetünk felé orientálódik. A népies stílus valójában soha nem ment ki igazán a divatból. Csak volt, hogy jobban, volt, hogy kevésbé nyert teret, és talán régebben kevesebb reklámot kapott, mint manapság. De a belülről jövő igénynek nem kell reklám, ez a divathullámoktól független, és nem szabályozza a közízlés. Bármely apró eleme a „népinek” mindig is kifejezője volt a nemzeti hovatartozásnak, a hazafias gondolkodásnak, és az ma is. Ez akár öltözködésben, akár a környezetünk alakításában nyilvánul meg, mint régen a paraszti társadalomban, ma is jelzésértékű. Viselője jelezni kívánja, hol tudatosan, hol öntudatlanul, hogy hogyan viszonyul nemzetéhez, múltjához, hagyományihoz. Ha azonban ma a divat segít különböző korosztályoknak befogadni a népies stílust azáltal, hogy trenddé válik, és ezzel együtt egy saját nemzeti értékeink felé fordulást és érdeklődést eredményez, akkor ez mindenféle szempontból hasznos. Bízzunk abban, hogy a divat és általa az egyén, vagy az egyén által a divat is tovább élteti a mi nagyon gazdag, világviszonylatban egyedi és nagyon értékes népi díszítőművészetünket és tradícióinkat!