Kárpátaljai látogatás Brazíliából
A kárpátaljai gyökerekkel rendelkező Geöcze Stephan Sao Paulóból Kárpátaljára is ellátogatott, hogy megismerje családja életének minden helyszínét.
– Nagyapja, Geöcze Zoárd híres kárpátaljai matematikus volt. Hogyan került ő Kárpátaljára?
– Fiatal házasként került Budapestről az ungvári reáliskolába tanárnak. Felesége Felvidékről származott. Nem hagyományos mértannal, hanem a ferde testek méretének kiszámításával foglalkozott munkássága során. Tanulmányait elküldte Franciaországba, ezért meghívták őt a Sorbonne-ra, hogy tartson előadásokat, itt is doktorált le. Jó barátságba került Marie Curie-vel. Ezt követően visszatért Magyarországra. Azonban jött az első világháború, s besorozták. Ekkorra már volt hét fia és egy lánya. A harcok alatt egy megfázás következtében reumalázat kapott, s így egész fiatalon, ötven éves korában elhunyt. Budán, a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra a magyar tudósoknak kialakított kis mauzóleumban. Világhírű, mivel olyan tételeket hagyott hátra, amelyeket a mai napig nem tudnak megoldani a matematikusok.
– Mikor és hogyan települt ki a családja Amerikába?
– Nagybátyám műugrató volt. Ő az első világháborút követően ment Amerikába. Itt az amerikai hadsereg katonáit oktatta a különféle ugratásokra. Azonban egy szerencsétlen baleset következtében leesett a lóról és nyakát törte.
Édesapám sokáig erdőmérnökként, majd textilmérnökként dolgozott. Édesanyám Sopronban született, de családja Erdélyből származott. 1945-ben, a háború végén a családom kiment Németországba, ahol három évig éltek. Ezt követően Franciaországba költöztek, én is itt születtem, majd innen települtek át Dél-Amerikába, Brazíliába. Párizsban ekkor a Magyarországról érkező magyarokat a bencések támogatták, s a Vöröskereszt által megszervezték, hogy Brazíliába mehessenek. Több ezren települtek át ekkor. Brazíliában Trianon után körülbelül kétszázezer magyar élt, persze mára már sokan beolvadtak. Szombat délutánonként összegyűltek, együtt voltak a magyarok. Most is van egy nagyon szép magyar ház Sao Paulóban, ahol lehet magyaros ételeket, könnyű magyar borokat is vásárolni.
– Hogyan zajlott ezt követően az élete?
– Portugál nyelvű iskolába jártam, de a szüleim magyarul beszéltek, így megtanultam a magyar nyelvet is. Szerencsémre édesanyám nyolcéves koromban beíratott egy amerikai stílusú angol iskolába, ahol már nagyon korán megtanulhattam az angolt. Akkoriban a középiskolában még tanultuk a franciát is hat évig, így sok nyelvet sajátíthattam el egyszerre. Majd harmincéves korom után tanultam meg a németet is, mert Németországba szerettem volna menni, így azt is jól beszélem.
Az iskolák befejezése után az egyik legjobb sao paulói orvosi egyetemen tanulhattam, ahová évente a tízezer jelentkezőből 100-120 főt vesznek fel. Itt hat év tanulást követően belgyógyászatra specializálódtam. Orvosként praktizálok a mai napig. Az egyetemi kórház betükrözési osztályának vagyok a főorvosa, emellett ezen az egyetemen vagyok tanár.
A feleségemmel is a szakmám kapcsán ismerkedtem össze. Ő ápolónő, Brazíliából származik. Harminchét éve vagyunk házasok. A gyerekeink már felnőttek, két lányunk és egy fiúnk van.
Öreg koromra kitanultam a jogászatot, de nem dolgozom, csak mint önkéntes segédbíró tevékenykedem a fórumokon.
– A családja Magyarországról, Felvidékről, Erdélyből és Kárpátaljáról származik. Mikor kezdett foglalkozni azzal, hogy felkutassa és megismerje ezeket a helyeket?
– Engem mindig érdekelt a családom története, ezért utánajártam, s hol itt, hol ott szedtem össze az ismereteimet. Otthon édesanyám mindig megmutatta a térképen Nagy-Magyarországot, s elmagyarázta, hol található Erdély, Felvidék… Tanultunk Rákócziról, Petőfiről. Én minden Jókai könyvet elolvastam még 15 éves koromban.
Ezen kívül édesanyám minden okmányt megőrzött, ezért nálunk otthon a 17. századból származó erdélyi okiratok is megtalálhatóak. Többször jártam már Magyarországon, még mindig sok rokonunk él Budapesten. Két évvel ezelőtt bejártuk Erdélyt is. Ide Kárpátaljára is mindig szerettem volna eljönni, csak kicsit nehéz volt ide vízumot kapni. Most már nem szükséges vízum az utazáshoz, ezért eljöttünk. Az interneten találtam rá Bereczky Istvánra, aki turizmussal, idegenvezetéssel foglalkozik. Általa szerveztük meg a kárpátaljai utunkat. Jártunk Ungváron, Beregszászban, Munkácson. A legérdekesebbek az Árpád-vonal bunkerei voltak számomra, amelyet megnyitottak. Voltam a Vereckei-hágón is, azt hiszem első dél-amerikai magyarként.