Kezdetét vette a IX. Beregszászi Népzenei és Néptánctábor

Hatvan gyermek részvételével indult el idén a Beregszászi Népzenei és Néptánctábor július 22-én.  A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány már kilencedik alkalommal szervezi meg a tábort, melyre novembertől júniusig lehetett jelentkezni.

A hagyományaink azért vannak, hogy visszavezessenek önmagunkhoz – köszöntötte e szavakkal a résztvevő gyerekeket Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodavezetője. – Aki nem őrzi a múltját, az gyökértelen. Pont ezért helyezzük a hangsúlyt a népzenére, mely meghatározza a népet.

Köszönetét fejezte ki a szülők felé is, hogy bizalmat szavaztak a tábornak, és ezt a helyszínt és alkalmat választották gyermekük kikapcsolódásához.

A megnyitón Kepics Andzselika ismertette a tábor menetét és a gyermekek előtt álló hét programjait, mely a néptáncfoglalkozások mellett kézműveskedéssel, kirándulással, hétvégi előadással színesül a 75 résztvevő kisgyerek számára.

A rendezvénynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola ad otthont.

A tábort a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatja.

Gál Adél
Kárpátalja.ma