Ma éjfél után érdemes figyelni az eget: jön a Perseidák meteorraj

A Perseidák meteorraj megfigyelésére legalkalmasabb hétfőről keddre virradóan, az éjféltől hajnalig terjedő időszak – mondta Kiss László csillagász-fizikus az M1 augusztus 12-i műsorában.

A csillagász megjegyezte, hogy a Szent Lőrinc könnyeiként is ismert Perseidák meteorraj sok száz éve visszatérő jelenség augusztusban. Idén a telihold közeli állapot miatt nehezebben figyelhető meg a sok apró porszemcséből álló meteorrajból származó csillaghullás.

Felidézte, hogy az első megfigyelések a Perseidákról kínai csillagászoknak köszönhetően az időszámításunk előtti időszakból származnak. A Perseidák, amelynek szülőégiteste a Swift-Tuttle-üstökös volt, sok apró porszemcséből áll, melyek a földi légkörben nagy sebességük következtében felhevülnek és elégnek. Mint mondta, a Perseidák ma már nem olyan aktív, mint a 90-es években volt. Jellemzően akkor szokott sok hullócsillag lenni, amikor a forrás, a szülőüstökös mellettünk jár, erre legközelebb a 2100-as években kerül csak sor.

Meteorrajok akkor jelentkeznek, amikor a Föld áthalad egy olyan térrészen, ahol korábban egy üstökös elhaladt, és az üstökös pályája mentén teleszemetelte a bolygóközi teret ezekkel a „kis porszemcsékkel”. Maga a fényjelenség amiatt lép fel, mert nagyon nagy sebességgel közlekedünk a Naprendszerben és az üstökösökből kiszakadó porszem a földi légkörbe belépve a nagy légellenállás miatt felizzik, amelynek során magát a körülötte lévő levegőburkot is világításra gerjeszti. Ez látható ilyenkor egy-két tized másodpercig – magyarázta a csillagász.