Új nevet kap a legnépszerűbb magyar fehérbor

Az olaszrizling az egyik legismertebb, legnépszerűbb magyar borszőlőfajta, de azt csak kevés borivó tudta eddig, hogy a neve mennyire távol áll a karakterétől. Semmi köze a világban rizlingként ismert rajnai rizlinghez és talán még ennél is kevesebb Olaszországhoz. Ezért is kezdeményezték, válasszunk új nevet a fajtának.

Ötvennél is több ötlet érkezett arra a pályázatra, amelyet három borász szervezet – a Balatoni Kör, a Rizling Generáció és a Csopaki Kódex – írt ki idén év elején annak érdekében, legyen új, jobban kifejező és nem megtévesztő neve az olaszrizlingnek. A kezdeményezés eleinte megosztotta a borásztársadalmat. A támogatók szerint a „pontosabb” elnevezés leginkább a külföldi fogyasztók miatt lenne fontos, a rizling hallatára a legtöbben ugyanis a rajnai rizling szőlőfajta borainak a jellemzőjét keresi a magyar „olaszokban”, persze reménytelenül. Ugyanezen okokból a Magyarországon uralkodó fajta nem igazán eladható külföldön. A névváltoztatást ellenzők azzal érveltek, hogy a bor nagy részét a magyar fogyasztók isszák meg, ők pedig már megszokták az elnevezést, sokba kerülne átállítani a fejekben, hogy ezután a kedvenc borukat más néven kell keresni. Végül kiírták a pályázatot, és a vártnál is jobban megmozgatta a kreatívabb agyakat, több mint ötven névjavaslat érkezett. Ezek egy része az olaszrizling szó módosított változata, mások a fajta Kárpát-medencei, Duna menti eredetét hangsúlyozták, de sok volt a népiesen játékos fantázianév is.

A nagyszámú javaslat közül végül nem egy, hanem három, szakmailag a legmeggyőzőbb nevet továbbítják annak a svájci szervezetnek, az UPOV-nak, amely megvizsgálja, hogy megfelelnek-e a nevek a nemzetközi szabályoknak. A három kiválasztott név: Oris, Nemes és Mandola.

Az Oris hangzásában utal az olaszrizling névre, annak egyfajta összevonása, de így már nincs benne sem az, hogy olasz, sem az, hogy rizling. A Nemes, az eddig is elfogadott Nemes rizling fajtanévből hagyta el a félrevezető rizlinget, meghagyva azt a szót, amely kifejezi a kezdeményezés fő üzenetét is egyúttal, hogy ez a fajta nem egy tömegbort adó szőlő, hanem magas minőségre képes alapanyag. A harmadik, a Mandola név pedig az olaszrizling borok egyik legmeghatározóbb karakterére, a mandulás ízre utal. Ha ezek közül többet is elfogad az UPOV, akkor a borértő közönség szavazhatja majd meg, hogy melyik név legyen a befutó.

Bár a névválasztás után is használhatóak lesznek az eddigi szinonimák, de a kezdeményezők azt szeretnék, ha a külföldön forgalomba hozott borok egységesen az új nevet kapnák, és ezt egy erős marketinggel meg is támogatnák a szakmai szervezetek.