Az atommag száz éve -hétfőtől fizikusnapok

 

A modern magfizika néhány területét mutatják be az Atomkiban.

DEBRECEN. Száz évvel ezelőtt mutatta ki Ernest Rutherford nevezetes kísérletével, hogy az atomok tömege azok középpontjában elhelyezkedő, nagy sűrűségű központi részecskében, az atommagban összpontosul. Ezzel a felfedezéssel vette kezdetét az „atommagfizika évszázada”, amely nemcsak tudásunkat gazdagította, de közvetlen hatással volt az emberi társadalom további fejlődésére is.

Berendezések szemléjével
Az idén március 7-12. között, immár harminckette-dik alkalommal sorra kerülő debreceni fizikusnapok előadásai a modern magfizika néhány területét kívánják bemutatni hétfőtől csütörtökig 16 órai kezdettel az MTA Atommagkutató Intézetében (Poroszlay út 6/A). Az előadások áttekintést adnak napjaink magfizikájának egyes irányairól, a gyorsított atomi részecskék mindennapjainkban is megnyilvánuló szerepéről, valamint arról, hogy az atomi világ törvényei mennyiben térnek el a köznapi tapasztalat révén megismert makrovilág törvényszerűségeitől. Az előadások előtt és után lehetőség nyílik egyes kiállított magfizikai berendezések megtekintésére is. Március 11-én, pénteken 16 órától a Debreceni Fizikatanárok Műhelyének fóruma a debreceni fizikatanítás jövőjének témáját vitatja meg. A napi előadások mellett középiskolai osztályok számára alkalom nyílik a tananyaghoz kapcsolódó, az MTA Atommagkutató Intézetében rendezett rendhagyó fizikaórákon való részvételre. Március 11-én, pénteken az ATOMKI nyílt napján 10, 12 és 14 órai kezdettel, vezetett látogatások keretében mutatják be az intézet munkáját és egyes laboratóriumait az érdeklődő közönségnek.

A Fizibusszal zárul
Az idei fizikusnapok programja március 12-én, szombaton 10 órai kezdettel a DE Kísérleti Fizikai Tanszékének előadótermében (Bem tér 18/A) érdekes fizikai kísérletek bemutatásával zárul, a bemutatóra az ELMÜ „Fizibusz” programja keretében kerül sor. A fizikusnapok rendezvényein belépődíj nincs, azok bárki által szabadon látogathatók.

 

Forrás: MTA