Fluoreszkáló békát fedeztek fel Dél-Amerikában

Normál fényviszonyok között a dél-amerikai pettyes levelibéka zöld, sárga és vörös színek fakó palettáját tárja fel. De halovány fényben és ultraibolya megvilágításban ragyogóan kék és zöld izzásba kezd.

A fluoreszcencia – amikor az anyag egyfajta hullámhosszon elnyeli a fényt, majd egy hosszabbon kibocsátja – ismert jelenség a tengeri élővilágban, a szárazföldi állatoknál azonban igen ritka, mostanáig kétéltűeknél nem figyelték meg.

A kutatók beszámolója szerint a levelibéka flureszcens molekulái emellett teljességgel különböznek a más állatoknál megtalálhatóaktól. A csapat eredményeit a Proceedings of the National Academy of Sciences legutóbbi számában publikálta.

Mivel a fluoreszcencia fényelnyeléssel jön létre, nem teljes sötétségben zajlik, ez különbözteti meg a biolumineszcenciától, amelynek során az élőlény kémiai reakciókkal saját maga előállította fényt bocsát ki.

Sok óceáni élőlény, úgymint korallok, halak, cápák és a tengeri teknősök egyik faja (Eretmochelys imbricata) is fluoreszkál, a szárazföldön azonban eddig csak papagájoknál és néhány skorpiónál figyelték meg a jelenséget. Egyelőre tisztázatlan, az állatok miért tesznek szert eme képességre, bár a lehetséges magyarázatok felölelik a kommunikációt, az álcázását és a potenciális pár vonzását.

A pettyes levelibéka (Hypsiboas punctatus) három centiméter hosszú, halovány zöld, fehér, sárga vagy vöröses foltokkal. Szinte mindenütt megtalálható az Amazonas-medencében, főként hajnalban, alkonyatkor és éjszaka aktív.

Julián Faivovich a Buenos Aires-i Rivadavia Természettudományi Múzeum kutatója és a vizsgálat szakembere teljesen véletlenül tette a felfedezést, amikor a béka egyik pigmentjét tanulmányozta. Szavai szerint bizonyos vizsgálatokhoz UV-fényben kellett megvilágítaniuk a kétéltűt, ekkor fedezték fel, hogy egész teste fluoreszkál.

Ezt követően a fluoreszcenciát a nyirokszövetben, a bőr- és mirigynedvekben fellelhető három molekulára – hiolin-L1, hiolin-L2 és hiolin-G1 –vezették vissza. A molekulák gyűrűstruktúrát és egy szénhidrogénláncot foglalnak magukban, és egyedülállóak az ismert fluoreszkáló molekulák között az állatvilágban. A legközelebbi, hasonló felépítésű molekulák növényekben ismertek.

A kutatók megfigyelései szerint ez a képesség teliholdas éjjelen 19 százalékkal növeli a béka ragyogását, míg alkonyatkor 30 százalékkal. A molekulák olyan hullámhosszon nyelik el a fényt, amelyen a kétéltű fotoreceptorainak alacsony az érzékenysége, majd olyanon bocsátják ki, amelynél magas. Vagyis, valószínű, hogy a békák maguk észlelik a fluoreszkálást.

Egyelőre nem tisztázott, mi a célja a képességnek, de lehetségesnek tartják, hogy a kommunikációban játszik szerepet. A kutatók úgy vélekednek, hogy a fluoreszcencia sokkal elterjedtebb jelenség lehet, mint ahogyan hisszük.

A mintegy ötezer ismert békafajjal valószínűtlen, hogy a pettyes levelibéka az egyetlen fluoreszkáló faj. Ennek fényében szeretnék megvizsgálni azt a további 250 levelibékafajt, amelynek a Hypsiboas punctatuséhoz hasonló, áttetsző bőre van.