Húsz százalékkal nőtt az amazonasi erdőirtás sebessége kilenc hónap alatt

Szerző: | 2019.05.29., 17:06 | Tudomány

Egy független környezetvédelmi szervezet szerint húsz százalékkal nőtt az amazonasi esőerdők irtásának sebessége tavaly augusztus óta.

A műholdas felvételek arról tanúskodnak, hogy a térségben 2169 négyzetkilométer területű erdő tűnt el augusztustól áprilisig – jelentette be hétfőn a brazíliai Belémben lévő Imazon (Instituto do Homem e Meio Ambiente da Amazonia – Az Amazonas térsége embereinek és környezetének intézete).

Ez 20 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához viszonyítva, akkor 1807 négyzetkilométer volt a veszteség.Az elemzők az esőerdők területcsökkenését nagyobbrészt a szabadjára engedett fakivágással és termőföld-kialakítással magyarázzák, előfordul, hogy az irtás védett területen és őslakosok rezervátumaiban folyik.

A januárban hivatalba lépett új brazil államfő, Jair Bolsonaro és környezeti minisztere megkérdőjelezi a klímaváltozást, és már beiktatása előtt közölte, hogy kiterjesztik a bányászatot és az nagyüzemi mezőgazdaságot az országban, a védett területeken is.

Az 1990-ben létrehozott Imazon az Amazonas esőerdőinek megóvására jött létre. Szakemberei rendszeresen készítenek jelentéseket a térség környezetének állapotáról, a szervezet eddig nagy hatással volt a dél-amerikai állam környezetvédelmi politikájára.

Algoritmust fejlesztettek az erdőirtás valós idejű megfigyelésére és a Google Earth-szel együttműködve létrehoztak egy olyan eszközt, amellyel az interneten is nyomon követhető az erdőirtás az Amazonas térségében.

Pin It on Pinterest

Share This