Magyar kutatók a Colle Gnifetti gleccserren

Szerző: | 2020.09.09., 15:55 | Tudomány

Fotó: László Elemér

A napciklus és a kozmogén hidrogénizotóp kifejezések nem sokat árulnak el egy laikus számára. A szakma tudósainak azonban sokkal többet. A hidrometeorológiában jártas szakemberek számára a gleccserekben felhalmozódott vízrétegek évtizedekig visszamenőleg is adatokkal szolgálhatnak a mai kor kutatói számára.

Egy ilyen kutatóútról tért haza nemrégiben a kárpátaljai származású szakember, László Elemér, aki a Debreceni Atomki kutatócsoport tagjaként megjárta a svájci-olasz Alpok csúcsait. A csoport a korábbi együttműködések során már részt vett olyan gleccserkutatásban, ahol a jégrétegek korát vizsgálták a tríciumkoncentrációk meghatározásával, 2020 nyarán pedig saját expedíciót indítottak.

A szakembert az expedícióról, a kutatás sikeréről és élményeiről kérdeztem.

– Miért fontos a kutatóknak a gleccserek tríciumkoncentrációja?

– A Földet elérő nagy energiájú töltött részecskékből álló kozmikus sugárzás (elsősorban protonok és alfa-részecskék) – a légkör atomjaival – számtalan magreakción keresztül úgynevezett kozmogén izotópokat termel. Ezek lehetnek stabil vagy radioaktív izotópok. Az egyik ilyen a hidrogén radioaktív izotópja, a trícium. A trícium a keletkezése után oxidálódik, bekerül a földi vízkörforgásba, azaz a csapadékkal lehull a felszínre, ezáltal a földi vízciklus egyik kiváló nyomjelzője. Mivel a kozmikus sugárzás erőssége függ attól, hogy a Nap mágneses térereje mekkora, a 11 éves napciklus és a csapadékban található trícium között korrelációnak kell lennie. Az Atommagkutató Intézet tudósainak a világon először sikerült kimutatni, hogy ez az összefüggés létezik. Korábban ez több okból sem volt lehetséges: egyrészt nem voltak eléggé érzékenyek azok a mérések, amelyekkel a csapadék alacsony tríciumkoncentrációját pontosan meg lehetne határozni. Másrészt az 50-es évektől kezdődő légköri hidrogénbomba-robbantások megszázszorozták, megezerszerezték a légkör tríciumtartalmát, láthatatlanná téve ezzel a napciklus által kiváltott piciny természetes ingadozást.

Ennek nyomán érthetőbbé válnak különféle légkörfizikai folyamatok, a földi vízkörforgás, továbbá újabb hidrológiai alkalmazások lehetőségei nyílhatnak meg.

– Az Atomki tagjaként és munkatársaként nem először jársz az Alpokban. Most milyen magasságig jutottatok?

– Az Alpokban már korábban is jártam. Hét évvel ezelőtt a francia Alpokat másztam meg Grenoble-nál, egy öthetes PhD-részkurzus keretein belül. Azonban ez most sokkal nagyobb kihívás volt. 4 500 méteres magasságban jártunk, ami azt jelenti, hogy ott a légköri nyomás mindössze 68% volt, ezért könnyen meg lehetett betegedni, úgynevezett hegyi betegségbe esni. Ezt szerencsére sikerült elkerülnöm. Továbbá nagyon veszélyes volt a hegyvölgyben elhelyezkedő gleccserjégen mászni. Ez egyrészt nagyon csúszós, ezért hágóvasat és jégcsákányt használtunk a mászáshoz. Másrészt a gleccser tele volt repedésekkel, amit befedhetett a hó (ezt hóhídnak is nevezik). A hóréteg által elrejtett repedések nagyon veszélyesek, és nagyon figyelni kellett, hogy elkerüljük ezeket, vagyis átlépjük, átugorjuk. Egy rossz mozdulat végzetes is lehet. Hála Istennek szerencsésen keresztül tudtunk mászni a gleccseren és elértük a célunkat.

– Mi volt a kutatócsoport feladata?

– A fő feladat valójában nem a hegymászás volt, hanem a gleccsérjég megfúrása mintavétel céljából. Ez nem volt egyszerű. Kézi jégfúróval végeztük el a munkát, és két 33 méteres lyukat fúrtunk ki a Colle Gnifetti glecsseren. A kifúrt jégmagmintákat megfelelően tároltuk edényekben, majd hazaszállítottuk őket.

– Hogyan lehetett alkalmazkodni a „hegyi levegőhöz”?

– A hegymászás ilyen magasságban eléggé megterheli a szervezetet, viszont a fokozatosság elvét alkalmaztuk, s ez segített. Az akklimatizálódás, vagyis az erős fejfájás és étvágytalanság elkerülése érdekében lassan emelkedtünk, túráztunk, hogy szervezetünk hozzászokjon az egyre ritkuló levegőhöz. Maga a túra egy nagyon fantasztikus látványt nyújtott. Testközelből láthattuk a természet változását, a zöldfüves hegyoldalakat, forrásokat, a fenyveseket, a völgyeket és végül a hóborította jéghideg gleccsereket és csúcsokat. Kutatóként értékes tapasztalattal, túrázóként pedig életre szóló élményekkel tértem haza.

A kutatási eredmények nemzetközi szinten is jelentősek. Ehhez gratulálok és további sok sikert kívánok!

Gál Adél

Kárpátalja.ma

Pin It on Pinterest

Share This