Szabolcs-Szatmár-Beregi Nemzetközi Levéltári Napok

A 18. Szabolcs-Szatmár-Beregi Nemzetközi Levéltári Napok 2011. szeptember 22-én Nyíregyházán és 23-án Kassán kerültek megrendezésre. A szatmári béke 300 éves évfordulójára emlékeztek ezeken a napokon, egyúttal ez a fórum zárta az országos Rákóczi- év rendezvényeit.

A konferenciának a nyíregyházi megyeháza díszterme adott helyet, ahol a hagyományoknak megfelelően képviselték magukat a környező országok levéltárosai. Rendhagyó módon kihirdették a helytörténeti pályázat eredményeit, itt két fiatal kárpátaljai kutatót is díjaztak Szendrey Anita és Jakab Annamária, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Főiskola egykori diákjait. Átadták a Pro Archivó emléklapokat, majd Kujbusné Mecsei Éva a megyei levéltár igazgatója bemutatta be a legújabb levéltári évkönyvet.

A rendezvény első napján a Rákóczi-szabadságharc történetét vizsgálták a környező országok kutatói. Kárpátaljáról előadást tartott dr. Csatáry György a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai főiskola tanszékvezető tanára, aki a vidékünk területén található régi-új Rákóczi emlékhelyekről beszélt. A rendezvényen részt vett a Kárpátaljai Állami Levéltár küldöttsége Misuk Mihály igazgató és Kutassy Ilona igazgatóhelyettes. Kárpátalját képviselte itt dr. Váradi Natália a Rákóczi főiskola tanára, a felnőttképzés vezetője valamint Kész Piroska a Kárpátaljai Református Múzeum és Levéltár munkatársa.

23-án a Kassai Állami Tudományos Könyvtár látta vendégül a levéltári nap résztvevőit, előadások hangzottak el és mindenki megismerkedhetett a város levéltárával, könyvtárával.