A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma szolidaritását fejezte ki a kárpátaljai magyarsággal

A magyar Európa tanácsi elnökség kisebbségvédelmi vonatkozásaival, a Kárpát-medencei magyar nemzetrészek önkormányzatisági helyzetével, valamint a kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezések ügyével foglalkozott június 10-i ülésén a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) Regionális önkormányzati munkacsoportja Zsigmond Barna Pál (Fidesz) és Molnár Zsolt (MSZP) társelnökök vezetésével.

    A közlemény szerint az egyik felkért előadó, Juhász Hajnalka miniszteri biztos az Európa Tanács (ET) Miniszteri Bizottsága május 21-én indult féléves magyar elnökségének prioritásait ismertette, különös tekintettel a kisebbségvédelem jogi aspektusaira, célként fogalmazva meg, hogy e területet újra az ET tevékenységének középpontjába kell állítani. Kalmár Ferenc miniszteri biztos a magyar elnökséghez kapcsolódó kisebbségvédelmi konferenciák tervéről adott tájékoztatást.


    Szili Katalin miniszterelnöki megbízott átfogó felvezető előadást tartott a Kárpát-medencei magyar nemzetrészek önkormányzatisági és autonómia-lehetőségeit befolyásoló tendenciákról, kitérve a nemzetrészek törekvéseit összehangoló egyeztetések új kereteire is, többek között a pandémia idején elterjedt megoldásokra, amelyek a járvány utáni időszakban az újrakezdés esélyét növelhetik – írták.


    A közlés szerint a munkacsoport külhoni tagjai tájékoztatást adtak az egyes nemzetrészek helyzetéről, amely óvatos derűlátásra és súlyos aggodalomra egyaránt adott okot. A munkacsoport szolidaritását fejezte ki a kárpátaljai magyarsággal, amelynek helyzetét veszélyezteti és tovább ronthatja a nemzeti kisebbségekről, illetve az őshonos kisebbségekről szóló törvény elfogadása.


    A munkacsoport tagjai egységesen kiállnak az Európa Tanács magyar elnöksége törekvései mellett, egyúttal álláspontjuk szerint továbbra is törekedni kell arra, hogy az Európai Unió jogszabályalkotással is támogassa az őshonos, ám számszerű kisebbségben élő nemzeti közösségek ügyét – olvasható a kommünikében.


    Az ülésen Vincze Loránt RMDSZ-es európai parlamenti képviselő tájékoztatást adott a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés legújabb fejleményeiről, a jogalkotást elutasító európai bizottsági döntés semmissé nyilvánításának kezdeményezéséről az Európai Unió Törvényszékén, de arról a széles körű támogatási hullámról is, amely az Európai Bizottság döntése után indult.


    A beszámoló szerint Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke előadást tartott a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés legújabb fejleményeiről, ideértve a kezdeményezéshez kapcsolódó nemzetközi mozgalom indítását, illetve a várható menetrendről: az aláírások tagállamonkénti hitelesítéséről és a bizottságnak való beadás időzítéséről – írták.


    A közlemény szerint a munkacsoport tagjai egyetértettek: az Európa jövőjéről szóló konzultációsorozat idején a polgári kezdeményezések melletti további kiállással is rá kell irányítani a figyelmet a nemzeti kisebbségek elvárásaira. A magyarság fontos feladatának gondolják ugyanakkor, hogy a népszámlálásokon a „minden magyar számít” elv érvényesítésével mutassa fel tényleges jelenlétét – olvasható a grémium közleményében.

Forrás: mti.hu