Felvidék ma – Bugár kizárta a közös kormányzást az Iránnyal, Fico nem számol a Most-Híddal

Bugár Béla, a Most-Híd szlovák-magyar párt elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette: a választások után nem lép újra koalícióra jelenlegi koalíciós partnerével az Irány – Szociáldemokráciával (Smer-SD), sem pedig a radikális Kotleba – Mi Szlovákiánk Néppárttal. Robert Fico, az Irány elnöke reagálásában azt üzente Bugárnak, hogy már most sem számolnak pártjával.

Bugár Béla bejelentése annak tükrében számít érdekesnek, hogy tavaly ősszel, amikor egy közös magyar lista kialakításáról tárgyaltak a felvidéki magyar párttal, a Magyar Közösség Pártjával (MKP) és néhány kisebb politikai csoportosulással, az együttműködés egyebek mellett azon bukott meg, hogy Bugárék nem voltak hajlandóak kizárni annak lehetőségét, hogy a jövőben esetleg ismét együtt kormányozzanak az Iránnyal.

Bugár mostani bejelentése ugyanakkor nem számít különösebb meglepetésnek, mivel a párt politikusai retorikájukban és parlamenti frakciójuk tetteiben gyakorlatilag már hetek óta inkább ellenzéki politikát folytatnak.

Felmérések szerint a Most-Híd támogatottsága az utóbbi hónapokban sokéves mélypontján, jóval a parlamentbe való bejutáshoz szükséges 5 százalék alatt van.

Robert Fico, a vegyes párt elnökének bejelentésére reagálva csütörtökön azt mondta: evidens, hogy a Most-Híd már megegyezett az ellenzékkel, s az Irány már sem a mostani rendkívüli parlamenti ülésen, sem a jövőben nem számol Bugárékkal. Megjegyezte: meggyőződése, hogy a Most-Híd nem jut be a parlamentbe a február 29-re kitűzött választáson. Hozzátette: a voksoláson nem 4,99 százalékos, hanem 2,99 százalékos eredményt kíván jelenlegi koalíciós partnerének.

Fico ez utóbbival arra utalhatott, hogy a vonatkozó szlovákiai szabályozás szerint csak azok a pártok kapnak állami támogatást, amelyek a parlamenti választáson legalább 3 százalékos eredményt érnek el.