Háromezer külhoni projekt nyert támogatást a nemzeti újrakezdés éve pályázatain

Szerző: | 2021.10.05., 12:47 | Kárpát-medence

Több mint kétmilliárd forint értékben mintegy háromezer külhoni projekt nyert támogatást a nemzeti újrakezdés éve pályázatain – jelentette be Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Potápi kiemelte: 2021-ben, a nemzeti újrakezdés évében három jelentős pályázaton nyílt lehetőség a külhoni magyar szervezetek támogatására.

A nemzeti újrakezdés programban hat alprogramra - oktatási; kulturális; egyházi; sport; ifjúsági, cserkész és közösségi; illetve diaszpóra - lehetett pályázni. Első ütemben, tavasszal rendezvények támogatására a koronavírus-járvány miatt még nem tudták kiírni a pályázatokat, de működésre, fejlesztésre és eszközbeszerzésre 1464 szervezet 1,5 milliárd forintot nyert el.

A második ütem felhívásait június végén tették közzé, az 500 millió forintos keretösszegből 300 ezer és egymillió forint közti összegekre pályázhattak a határon túli szervezetek még idén megvalósítható programjaikra.
    
Potápi Árpád János bejelentette:

a felhívásra 1625 pályázat érkezett mintegy 1,47 milliárd forint összértékben, közülük 1093-at javasoltak támogatásra, ami az érvényes pályázatok 68,2 százaléka.

A támogatások 38 százalékát erdélyi, 20 százalékát a diaszpórában élők, 15 százalékát felvidéki, 13 százalékát vajdasági, 10 százalékát kárpátaljai, két-két százalékát pedig muravidéki és horvátországi szervezetek nyerték el – ismertette.
    
A testvértelepülési programok és együttműködések támogatására 2015-től magyarországi önkormányzatok pályázhatnak külhoni partnertelepüléseikkel. Közölte: az idén kiírt 500 millió forintos keretösszegre 188 pályázat érkezett, közülük 182 projekt összesen 335 millió forintos támogatásban részesült.
    
Potápi Árpád János kiemelte: 2020-ban a járványügyi intézkedések miatt több testvértelepülési programot nem tudtak megrendezni, ezért a megvalósítási időszakukat 2022 június végéig meghosszabbították. Mivel az idei kiírásban csak a korábbitól eltérő programokra lehetett támogatást igényelni, a korábbi indulók nagy része nem nyújtott be új pályázatot – indokolta az államtitkár a keretösszeg nem teljes körű felhasználását.

A támogatott pályázatok listája IDE kattintva érhető el.

Forrás: MTI

Pin It on Pinterest

Share This