Kisiklott egy tehervonat Székelyföld határán

Kisiklott kedden reggel egy tehervonat a Maros megyei Héjjasfalván (Vanatori), és elzárta a Héjjasfalvától Székelyudvarhelyre vezető 13C jelzésű országutat, valamint a Brassót Segesvárral összekötő 300-as vasútvonalat.

A Segesvárral szomszédos Héjjasfalva polgármestere az Agerpres hírügynökségnek elmondta: a községháza térfigyelő kamerája is rögzítette, amint a 37 vagonos, szenet szállító tehervonat utolsó vagonjait egy másik sínpárra irányítja a váltó, mint amelyiken a vonat eleje haladt.

A román vasúttársaság (CFR) közleménye szerint a balesetben hat vagon siklott ki, az egyik felborult. A kisiklott vagonok mindkét vágányt és a magasfeszültségű villanyvezetéket is erősen megrongálták.
A vonatok kerülőúton közlekednek

A román vasúttársaság közölte, hogy a következő két napban kerülőúton közlekednek a vonatok Brassó és Románia nyugati városai között. Egyes vonatok az eredeti útvonal helyett a Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredán is áthaladó 400-as vonalon, más vonatok pedig a Nagyszebenen átvezető 200-as vasútvonalon jutnak el célállomásaikra.

A vasúttársaság szóvivője elmondta: a pályalezárás nem érinti a Bukarest és Budapest között közlekedő nemzetközi vonatokat. A CFR azt javasolja az utazóknak, hívják fel a tudakozót, mielőtt útra kelnének.

A rendőrség alternatív útvonalakat javasol azoknak, akik gépkocsival közlekednének Héjjasfalva és Székelykeresztúr között.