Liszt határok nélkül

A magyar zenei élet állandó szereplője, a Magyar Rádió Énekkara Kolozsvárra látogat. A kórus a Nemzetközi Liszt Ferenc Fesztivál premierjén, október 6-án lép a közönség elé.

Több év után ismét Erdélyben, Kolozsváron vendégszerepel a Magyar Rádió Énekkara. A neves együttes a Nemzetközi Liszt Ferenc Fesztivál nyitónapján lép fel. Az október 6-án, a Kolozsvári Magyar Operában tartandó koncert első felében Somos Csaba karigazgató Bárdos Lajos, Kodály Zoltán, Kovács Zoltán, Oláh Tibor, Csemiczky Miklós, Orbán György, Gyöngyösi Levente egy-egy a cappella művét vezényli.

A szünet után Liszt Missa solennis, ismertebb nevén Esztergomi mise című műve hangzik el, s az előadás egyben az esztergomi székesegyház felszentelésére készült egyházzenei darab országos bemutatója is. Az esten közreműködik a Kolozsvári Magyar Opera zenekara Kocsár Balázs vezényletével. A mise énekes szólistái Fodor Beatrix, Schöck Atala, Szerekován János és Wágner Lajos lesznek.

„Kolozsvár Liszt Ferenc kedves városai közé tartozott – emlékezik a kincses város és a komponista kapcsolatára Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója. – 1846-ban és 1879-ben Liszt összesen három alkalommal lépett fel Erdély fővárosában. Az utolsó koncert után a lelkes közönség az idős mestert fáklyásmenettel kísérte szállására.”

Az énekkar rangos műsorsorozat keretében lép színpadra. A szervezők a háromhetes fesztivállal a nagy magyar zeneszerző születése bicentenáriumának állítanak emléket. A tizenöt koncertből álló ünnepségsorozatot október 27-én Liszt nagyszabású oratórikus műve, a Szent Erzsébet legendájának előadása zárja.

A közmédia kiemelten foglalkozik az eseménnyel. A Ma Reggel szerdai adásában Alföldy-Boruss István, az MR Zenei Együttesek Irodájának vezetője (m1, m2 8.30), a Határok nélkül szerdai adásában (Kossuth Rádió 18.30) Szép Gyula méltatja a fesztivált és a Magyar Rádió Énekkarának fellépését.

Háttéranyag

A Magyar Rádió Énekkara 2002-2005. között több alkalommal koncertezett erdélyi városokban: Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Csíksomlyón jelentős közönségsikerrel léptek fel. A hangversenyeken az együttes a’cappella, illetve orgonakíséretes kóruskoncertek és szimfonikus zenekar közreműködésével előadott oratórikus műveket adott elő.

A Magyar Rádió egykor élő adásban sugározta a csíksomlyói híres Búcsújáró Kegytemplomban rendezett előadást, amelyből később hanglemez is készült. A marosvásárhelyi Művelődési Palotában tartott estet a Román Rádió közvetítette. A koncertek javarészét az együttes akkori karigazgatója, Strausz Kálmán vezényelte, de a turnékoncertek során több alkalommal vendég dirigensek is felléptek. Az oratorikus koncerteken a Kolozsvári Magyar Opera és a Román Rádió Szimfonikus Zenekara és rangos énekes szólisták működtek közre.

Forrás: MTV