tanszerek 001

Megkezdte a tanszercsomagok kiszállítását az Ökumenikus Segélyszervezet

Megkezdte a rászorulóknak gyűjtött tanszercsomagok kiszállítását az Ökumenikus Segélyszervezet az Iskolakezdés együtt! elnevezésű jótékonysági program keretében, de a 250 forintos felajánlásokat a 1353-as adományvonalon továbbra is várják.

Az önkéntesek, köztük Lévai Anikó jószolgálati nagykövet, Wolf Kati, Katus Attila, valamint a Segélyszervezet iskolakezdési segélyprogramját támogató szervezetek munkatársainak bevonásával kezdte meg kedden az első tanszercsomagok összeállítását és kiszállítását az Ökumenikus Segélyszervezet – közölték a szervezők az MTI-vel.
A közlemény felidézte, hogy az osztás megkezdésekor tartott tájékoztatón Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója elmondta: bár az első csomagok összeállítása már elkezdődött, hogy időben odaérjenek a tanszerek a rászoruló gyerekekhez, a 1353-as adományvonalon kevesebb, mint a fele gyűlt össze eddig a tervezett, 1000 gyerek iskolakezdését segítő támogatásnak. Ezért a segélyszervezet tovább folytatja a gyűjtést az adományvonalon.
Lévai Anikó a csomagok összeállításán túl a határon túli beiskolázási támogatások kiszállításába is bekapcsolódik és a napokban személyesen fogja átadni az Erdélybe szánt 150 tanszercsomagot marosvásárhelyi árváknak és a város melletti kistelepüléseken élő, nehéz helyzetű csalások gyermekeinek.
Az Iskolakezdés együtt! akció határon túli segélyezése keretében a kárpátaljai Beregszász város és környékén élő diákok is mintegy százan részesülnek tanszercsomagban.
Forrás: MTI