Nem érdekli az uniót a szerbiai magyar kisebbség

Kisebbségi jogi szempontból nehezen lenne fékezhető Szerbia EU-s csatlakozása.

 

Szerbia európai uniós csatlakozását nem igazán lehet függővé tenni attól, hogy az országban miként érvényesülnek a kisebbségi jogok – mondta az újvidéki civil szervezetek által kezdeményezett összejövetelen Varga László, a szerbiai parlament integrációs bizottságának elnöke, aki az EU-s kérdőívek kisebbségi jogi szempontjairól tartott előadást.

Ismertette, hogy az Európai Unió Szerbiához intézett kérdőíve összesen 2483 kérdést tartalmazott, amire választ kellett adnia a belgrádi kormánynak. Ezek között azonban mindössze csak 40 olyan kérdés szerepelt, amely kisebbségi jogi területet érint. A mintegy hatezer oldalas kérdőívkötegből csak 160 oldal vonatkozik a kisebbségekre.

A népcsoportok közül egyedül a romák helyzetével kapcsolatban fogalmazódott meg néhány konkrét számonkérés. A magyarok és a többi kisebbségi népcsoport helyzetével kapcsolatban az unió egyetlen kérdést sem tett fel Belgrádnak. Ebből az következik, hogy a kisebbségi jogérvényesítés szempontjából szinte lehetetlen lesz Szerbia uniós csatlakozását a kisebbségi jogok megvalósításához kötni – mondta újvidéki előadásában Varga László, a szerbiai parlament integrációs bizottságának elnöke.

A tanácskozáson, amely folytatása volt a vajdasági magyar pártok és civil szervezetek április 7-én megkezdett egyeztetésének, mintegy félszázan voltak jelen.

 Forrás: vajdasag.ma/kitekinto.hu