Nemzeti jelentőségű intézmények: 56 intézmény került fel a listára

Mint már előzőleg beszámoltunk róla, elkészült a nemzeti jelentőségű intézmények listája az egész Kárpát-medencére vonatkozóan – jelentette be Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes kedden Budapesten.

Összesen ötvenhat intézmény és program került fel a nemzeti jelentőségű intézmények listájára, amelyen a Vajdaságból többek között a Magyar Nemzeti Tanács több programja, Erdélyből a Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetem, míg Kárpátaljáról a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola szerepel.

A Bethlen Gábor Alap honlapján olvasható tájékoztató szerint nemzeti jelentőségű intézmény minősítést kapott Erdélyből 16, Kárpátaljáról 12, Vajdaságból 11, Szlovákiából 10 intézmény, illetve program. Bekerült ebbe a körbe Szlovéniából és Horvátországból 2-2 intézmény, a diaszpórából 3 intézmény.

Erdélyből többek között a Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a válaszúti Mezőségi Szórványkollégium, a vicei Bástya Kollégium, a Házsongárd Alapítvány, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség, a Szent Ferenc Alapítvány került a körbe.

Szlovákiából a Csemadok, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Selye János Egyetem, a Kassai Thália Színház kapta meg többek között ezt a minősítést.

Kárpátaljáról a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, több református líceum, a Munkácsi Szent István Katolikus Líceum, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség lett többek között nemzeti jelentőségű intézmény.

Vajdaságból nemzeti jelentőségű intézmény lett a Magyar Nemzeti Tanács több programja, így a felsőoktatási ösztöndíj-, illetve a szórványprogram, szintén ilyen minősítést kapott a Nagybecskereki Lánykollégium, az újvidéki Apáczai Diákotthon és a Zentai Gimnázium.

Szlovéniából a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet és a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet került ebbe a körbe, míg Horvátországból a Magyar Oktatási és Művelődési Központ, továbbá Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma.

A diaszpóra nemzeti jelentőségű intézménye lett a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége, a Külföldi Magyar Cserkészszövetség és Latin-Amerikai Magyar Országos Szervezetek Szövetsége.

Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes kedden a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság ülése után jelentette be, hogy elkészült a nemzeti jelentőségű intézmények listája az egész Kárpát-medencére vonatkozóan.

Az MTI nyomán.