Összeültek a szlovákiai magyarok

A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala (SZMK) nevű civil ernyőszervezet Révkomáromban megtartotta 5. éves konferenciáját. A Megújuló szlovákiai magyar társadalom – jövőkép, lehetőségek, célok című kétnapos tanácskozás fő témái a népszámlálási adatok elemzése, a szlovákiai magyar oktatásügy és a civil szféra érvényesülése voltak.
Az SZMK 104 szlovákiai magyar civil szervezetet informális szövetsége, a szervezetek évente újítják meg tagságukat.
A pénteki napon a szlovákiai magyar felsőoktatás helyzetét és a sajtóban május óta zajló Ki a magyar? társadalmi vitát értékelték. A konferencia szombati napjának legfontosabb témai a népszámlálási adatok összegzése és a Szlovákiai magyarok megmaradásának és fejlődésének alapfeltételei című, nemrég aláírt dokumentum értékelése voltak. A tagszervezetek megvitatták a szlovákiai magyar oktatásügy helyzetét, illetve ismertették a kisebbségek jogállásáról és önkormányzatáról szóló törvénytervezetet.
Tokár Géza, az SZMK szóvivője az MTI-nek elmondta, a konferenciát kedvezően értékeli, hiszen a nagyszámú jelentkező mutatja, hogy sokan tartják fontosnak és szükségesnek a szervezet munkáját. „Nagyon sok jó előadást és felszólalást hallhattunk, ez is azt jelzi, milyen sűrű év van a kerekasztal mögött. Reméljük, a részvevők úgy érzik, adott nekik valamit ez a konferencia, és tisztább lett számukra kerekasztal irányvonala” – hangoztatta nyilatkozatában.
Megítélése szerint az előadások megmutatták, a civil szervezetekben megvan az igény, hogy olyan gondokkal foglalkozzanak, amelyek korábban el voltak hanyagolva. A szóvivő példaként említette az oktatásügyet, amelynek helyzetével mindkét nap foglalkoztak, mégis bőven maradt kibeszéletlen kérdés.
Tokár Géza nagyra értékelte a szervezet elmúlt éves tevékenységét, kiemelve a jogsegélyszolgálat és a frissen alakult gazdasági bizottság jelentőségét. „Konferenciáról konferenciára visszatérő probléma, milyen irányba tart a kerekasztal, miként működik. Ez egy végtelen vita, hiszen úgy gondolom, amíg egy szervezet tevékenységet fejt ki, addig bírálható is” – jegyezte meg Tokár Géza.
A kerekasztal minden évben a konferenciáján osztja ki a Civil Társadalom Fejlesztéséért díjat, amelyet az idén Malina Hedvig kapott meg az emberi jogaiért és igazáért való kiállásáért, valamint ügyvédje, Roman Kvasnica a kitartó jogérvényesítő munkájáért és az emberi és kisebbségi jogok melletti önzetlen kiállásáért.
Forrás: MTI