Ösztöndíjat alapított Vilmos és Kate tiszteletére alma materük

 

„Nászajándékként” ösztöndíjat alapított Vilmos herceg és jövendőbelije, Kate Middleton tiszteletére Nagy-Britannia egyik legpatinásabb egyeteme, a skóciai St. Andrews, ahol a jegyespár megismerkedett és diákéveit töltötte.

 

Az egyetem pénteken mutatta be a programot, abból az alkalomból, hogy fennállásának 600. évfordulóját ünnepli, és adományszerző kampányt indított útjára. Az eseményen Vilmost és menyasszonya is részt vett.

Az ösztöndíj 70 ezer font összegű támogatással jár. Ezt az oktatás és a lakhatás költségeire, valamint a kiadások fedezésére kell fordítania a négyéves alapképzésben részt vevő diáknak. A stipendiumot olyan jelentkező kaphatja, aki egyébként nem engedhetné meg magának, hogy egyetemre járjon.

Vilmos és Kate Middleton egyaránt a St. Andrews hallgatója volt, mindketten művészettörténetet tanultak. A herceg később szakot váltott, 2005-ben földrajz-diplomát szerzett. Menyasszonya művészettörténészként végzett.

A fiatalok április 29-én lépnek házasságra a londoni Westminster apátságban.

Forrás: MTI

Kép: google.hu