Slota: a határon túli választójog Nagy-Magyarországot szolgálja

Ján Slota szerint a magyar politikusok azon munkálkodnak, hogy bekebelezzék Dél-Szlovákiát és létrehozzák Nagy-Magyarországot.

Az ellenzéki Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke ennek az igyekezetnek a része a magyar kormánypártok parlamenti frakcióinak azon döntése, hogy választójogot adnak a határon túli magyaroknak.

„Ezt a lépést annak ellenére megtették, hogy az egész fejlett Európa tiltakozott szégyenteljes kezdeményezésük ellen” – állította Slota csütörtökön délután kiadott nyilatkozatában.

„A magyar politikai elit ezzel csak megerősítette az SNS feltételezéseit, hogy mit is akarnak voltaképpen a magyar politikusok: ha a dél-szlovákiai magyar kisebbség képviselőket választhat a magyar parlamentbe, akkor az kezdetét jelenti Dél-Szlovákia hozzácsatolásának egy egységhez – Nagy-Magyarországhoz” – vélekedett a magyarellenességéről ismert politikus.

„Ha nem akarjuk, hogy rövidesen olyan helyzet alakuljon itt ki, mint amilyen 1938-1939-ben a volt Csehszlovákiában alakult ki a Szudéta-vidék elszakításával, a mai szlovák kormánynak végre fel kellene ébrednie; meg kellene szakítania kollaborációját a Híd párttal és Budapesttel, végre a Szlovák Köztársaság nemzetállami ügyeivel kellene foglalkoznia, védelmeznie kellene érdekeinket, illetve területünket” – olvasható a nyilatkozatban.

A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség közlése szerint Slota a Fidesz-KDNP parlamenti frakciónak a hajdúszoboszlói kihelyezett ülésen hozott döntésére reagált. A szlovák hírügynökség az Origo hírportálra hivatkozva azt írja, hogy a határon túli magyarok választójogáról végleges döntés született, de a választás formája még nem világos.

Híradó