Szeretethíd Kárpátaljáért
Tizennegyedik alkalommal szervezi meg a Szeretethíd elnevezésű önkéntes akcióját a Magyar Református Szeretetszolgálat május 20-21-én. A programra olyan magánszemélyek és közösségek jelentkezését várják, akik saját lakókörnyezetükben szívesen végeznének önkéntes tevékenységet. Az országhatárokon átívelő megmozdulás egyúttal nemes célkitűzést is szolgál.
A „Szeretethíd – Kárpát-medencei Református Önkéntes Napok” a Magyar Református Szeretetszolgálat egyik legnagyszabásúbb programja, mely 2009-es indulása óta már több tízezer embert szólított meg önkéntes tevékenység végzésére idehaza és a környező országok magyarok lakta településein. A legtöbb csoport ilyenkor környezetét igyekszik az összefogás erejével szebbé tenni, így több tucat játszótér, közpark, templomudvar és temetőkert is megszépült a Szeretethídnak köszönhetően. Másik jellemző segítő tevékenység az idősek, betegek vagy fogyatékkal élők felé történő odafordulás: zenés-verses műsorokkal vagy saját készítésű süteményekkel is megörvendeztették már az önkéntesek az évek során a környezetükben élőket.
Az elmúlt időszakban még inkább előtérbe került az önkéntes segítségnyújtás kiemelkedő fontossága. Az ukrán-orosz fegyveres konfliktus hatására korábban soha nem tapasztalt összefogásnak lehettek tanúi a Szeretetszolgálat munkatársai. A háború kirobbanása óta már közel négyezren jelentkeztek az MRSZ-nél, hogy szeretnének részt venni a menekülőkért végzett misszióban. Sokan a segítőpontokon a személyes ellátásban találták meg helyüket, míg mások tolmácsolással vagy szálláshely felajánlásán keresztül tapasztalhatták meg az önkéntességben rejlő lélekemelő érzést.
Éppen ezért az idei önkéntes program jelmondata: „Szeretethíd Kárpátaljáért”, amely kettős célt szolgál: a korábbi években népszerű feladatok mellett idén külön buzdítanak a szervezők mindenkit arra, hogy kapcsolódjanak be környezetükben a menekülteket segítő szolgálatba. Emellett a kiemelt helyszíneken a résztvevőknek lehetőségük nyílik adományaikkal is támogatni a Magyar Református Szeretetszolgálat munkáját, melynek összegét a Kárpátalján maradottak ellátására fordítja a szervezet.
A 14. Szeretethíd 2022. május 20-21-én kerül megrendezésre, melyre a regisztráció már elindult a program honlapján.
Magyar Református Szeretetszolgálat