Identitás és kultusz – a Tájházszövetség szakmai konferenciáján

A Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége október 2-4. között rendezte meg XXII. Országos Szakmai Konferenciáját Kiskőrösön. A rendezvény címe Identitás és kultusz volt. Az eseményre az ország minden tájáról és a határon túli területekről is érkeztek résztvevők, akik egy-egy tájház képviseletében jelentek meg, és akiket gazdag program várt. A találkozón a Rákóczi Egyetem Nagyberegi Tájháza is képviseltette magát.

A konferencia a Tájházszövetség legnagyobb eseménye, mely nemcsak szakmai találkozásokra nyújt alkalmat, hanem a Szövetség által alapított Év Tájháza díj átadására is sor kerül ilyenkor. Az idei találkozó színhelye a kiskőrösi Szlovák Tájház volt, mely 2023-ban már másodszor nyerte el az Év Tájháza kitüntetést.

A szakmai találkozón és konferencián 2019 óta a Nagyberegi Tájház munkatársai is részt vesznek. Idén az intézményt dr. Gál Adél, Mondik Márta és Orbán Viktória képviselte.

A program a Szlovák Tájházban indult október 3-án. A résztvevők a regisztrációt követően megtekinthették az intézményt. dr. Filus Erika, igazgató érdekfeszítő tárlatvezetése tette izgalmassá a tájházi sétát. Ezt követően a Szivárvány Szlovák Táncegyüttes Kiskőrösi táncokat mutatott be. Emellett a résztvevők megkóstolhatták a helyi étel és italkülönlegességeket a gasztro-asztalnál.

A konferencia szakmai napjának helyszínét a Hotel Vinum Wellness és Konferencia biztosította. Itt került sor az Év Tájháza kitüntetés átadására is, mely díjat idén a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége a Bodrogközi Múzeumportának ítélte oda. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, Tisza-parti Cigánd városában található Bodrogközi Múzeumporta ismert kiállítóhely. A komplexum három állandó, valamint két időszaki kiállítótérrel és múzeumpedagógiai foglalkoztatóval várja a látogatókat.

A részvevőket dr. Bereczki Ibolya, a Tájházszövetség elnöke köszöntötte. Mint fogalmazott: Egy tájház nem csupán épület és gyűjtemény – hanem találkozási pont, amely odaköt a szülőföldhöz, hozzákapcsol a múlthoz és bekapcsol a közösségbe. E gondolat nyomán szólaltak fel a konferencia további előadói.

A rendezvényen részt vett Závogyán Magdolna, kultúráért felelős államtitkár, aki köszöntője mellett előadást is tartott A nemzeti emlékezet tere – kultuszhelyek és tájházak szerepe az identitás megőrzésében címmel. Előadásában kiemelte, milyen fontos szerepet töltenek be a tájházak a közösségek létrehozásában, formálásában és működtetésében.

A konferencia további előadásai az emlékezetpolitikától indulva a közösségi élményig számos aspektust érintettek. Szó volt arról, hogyan válhat a tájház kultuszhellyé, miként erősíti a történetmesélés a helyi identitást, és hogyan válhat a hagyomány közös élménnyé már gyermekkorban is. A résztvevők a szakmai program mellett megtekintették a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum kiállításait.

A hagyományokhoz híven, a rendezvény utolsó napján a résztvevők tanulmányúton vettek részt. Ellátogattak a Kiskunhalasi Halasi Gazdaházhoz, Kiskunmajsára a Kenyérsütőházhoz. Csongrádon a Tájházat és a kézművesházakat tekintették meg, az utolsó állomás pedig Tiszaföldváron a „Kató néni háza” volt.

Gál Adél

Kárpátalja.ma