Tusványos – Tőkés: Erdélyben eljött a cselekvés ideje

A halogatás politikája ellen szólt, és cselekvésre szólította fel a Bálványosi Nyári Szabadegyetem hallgatóságát Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke szombaton a rendezvény zárónapján tartott előadásában.


Tőkés László elmondta, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az EMNT július 20-án megtartott autonómiapárti, a régióátalakítást elutasító tüntetéseit sokan arra hivatkozva utasították el, hogy nem jött el ezeknek az ideje. Hozzátette, egyesek 23 éve halogatják a cselekvést, és „nem restek bojkottálni azok fellépését, akik azt merik mondani, hogy itt az idő, most vagy soha”.
„Ez a játék időre megy. Ha nem akkor cselekszünk, amikor időnk van, akkor végzetes és helyrehozhatatlan mulasztást követünk el, amelynek nemcsak mi, hanem a gyermekeink, az unokáink is meg fogják inni a levét” – jelentette ki Tőkés László. Hozzátette, „aki időt nyer, életet nyer”.
Az EMNT elnöke felidézte, hogy a két világháború közötti idő elég volt „a csonka, száz sebből vérző Magyarország” újraépítésére. „Nekünk demokrácia idejében sem volt elég a 23 év” – tette hozzá, megjegyezve, hogy nagy szüksége van a közösségnek az idő- és erőtartalékokra.
„A lét a tét”, cselekednünk kell, amíg időnk van – fogalmazott Tőkés, és megjegyezte, gyáva népnek nincs hazája, de még autonómiája sincs.
A politikus „nacionálkommunista restaurációs törekvésként” mutatta be a régióátalakítás bukaresti tervét. Tőkés László emlékeztetett arra, hogy Románia területi átszervezései a módszeres románosítási politika eszközei voltak. Példaként említette az erdélyi német ajkú szász és sváb közösséget, mely 800 ezres közösségből 36 ezresre apadt, és a romániai zsidóságot, mely a második világháború után is 139 ezres közösség volt, és mára csak pár ezressé zsugorodott. „Nem akarunk a zsidók, a szászok és a svábok sorsára jutni” – nyomatékosította az EMNT elnöke.
Forrás: MTI