103 éve született Komlós Juci

1919. február 10-én született Szabadkán Komlós Juci Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész, a nemzet színésze.

Először háromévesen állt színpadon, két évvel később már édesapjával szerepelt egy operettben. Szülei kezdetben hallani sem akartak arról, hogy ő is a világot jelentő deszkákra lépjen, mert féltették a bizonytalanságtól. Azt szerették volna, ha megbízható szakmát választva titkárnő lesz, így gép- és gyorsírást tanult, még versenyt is nyert.

Azt sikerült kikövetelnie, hogy legalább elvigyék Rózsahegyi Kálmánhoz, hogy kiderüljön, van-e tehetsége. A neves direktor felvette színiiskolájába, ahol 1935-től egy évig tanult. Muzikalitása már kezdetben megmutatkozott, nem sokkal tanulmányai megkezdése után a Király Színház Viktória című operettjében őt választották ki a kínai lány szerepére. A darabban együtt játszott Rátkai Mártonnal, majd a Három a kislány következett.

Ezután a szegedi színházhoz szerződött naivának. A Tisza-parti városban ismerkedett meg kollégájával, Földessy Gézával, akivel 1945-ben összeházasodtak. Szeged mellett Miskolcon, Nagyváradon játszott, vidéki turnék részvevőjeként sajátította el a szakmát. A Moulin Rouge-ban édesapjával duetteket énekelt, s mások mellett Feleki Kamill-lal és Kiss Manyival szerepelt a nívós éjszakai revükben.

A második világháború után az Operettszínház, majd a Művész Színház következett. Ezután a Magyar Színház tagja lett, Honthy Hanna és Jávor Pál partnere volt a Csodabár című nagyoperettben, hatalmas közönségsikert aratva. 1947–52 között a Vidám Színházban játszott, majd 1952-ben a Magyar Néphadsereg Színházának (Vígszínház) tagja lett. Itt játszotta el egyik legkedvesebb szerepét, Rostand Cyrano de Bergerac című darabjában Roxane-t, Szendrő József rendezésében.

Öt évvel később a József Attila Színházhoz, 1965-ben a Thália Színházhoz szerződött, ennek a társulatnak volt a leghosszabb ideig, tizenhárom évig a tagja.

Játékára könnyedség, természetesség és érzelmi gazdagság volt jellemző. Olyan klasszikus szerepeket formált meg, mint Ophelia (Hamlet), Polly (Kurázsi mama), Nyilas Misi (Légy jó mindhalálig) vagy a Kaméliás hölgy Margitja.

A Thália Színháztól való távozása után csak szerepekre szerződött, rádió- és tévéjátékokban kapott feladatot.

Már szinte abbahagyta a szakmát, az aktív szerepléstől visszavonult, amikor 1987-ben megkeresték a nagysikerű Szomszédok című teleregény készítői. Zenthe Ferenccel egy kedves, szimpatikus házaspárt alakítottak, Lenke nénivel a jóságos és szeretetre méltó nagymama költözött be a nézők otthonába.

Komlós Jucit számos filmben és tévéjátékban is láthatták a nézők, egyebek között a Rokonok, Az aranyember, a Mire megvénülünk, az Esős vasárnap és a BÚÉK című alkotásokban. Sokat szinkronizált, több mint száz külföldi filmnek kölcsönözte a hangját, a többi közt egy időben az ő hangján szólalt meg a Miss Marple-sorozat címszereplője.

Művészi munkáját 1957-ben Jászai Mari-díjjal ismerték el, 1960-ban érdemes művész lett, 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki. 1998-ban beválasztották a Halhatatlanok Társulatának Örökös tagjai közé, 1999-ben Déryné-díjjal tüntették ki. 2002-ben a nemzet színészének választották, 2004-ben Pestszentlőrinc-Pestszentimre díszpolgára lett, ahol gyermekkora egy részét töltötte.

Komlós Juci kilencvenkét évesen, 2011. április 5-én hunyt el. Egykori Városmajor utcai lakása falán emléktábla őrzi nevét.

Forrás: hirado.hu