Ma van A Dal 2022 harmadik válogatója

Ma van A Dal 2022 harmadik válogatója, a Dunán 19 óra 35 perckor kezdődő élő adásban ismét tíz produkció látható.

A magyar közmédia dalválasztója megújult zsűrivel (tagja Wolf Kati, Egri Péter, Ferenczi György és Mező Misi), valamint élő zenével várja a nézőket.

Az idei műsorban negyven előadó versenyez Az Év Dala 2022 címért. Ismét a magyar zenéké a főszerep, a zsűri pedig újra a közönséggel együtt keresi Magyarország slágerét.

A szombati harmadik válogatóban BariLaci (dalának címe: Elsétáltál), Greta (Igazi kincs), a Heatlie (Hideg fény), a Medroy (Hol a helyem), Nyári Aliz (Félóra nyár), Oláh Ibolya (Nem adom el), a Phoenix Rt (Levegőt!), Solére (Másért), a Sharonz (Szép más világ) és a Third Planet (Táncol a Világ) lép színpadra. Az extra produkciót Tátrai Tibor új formációja, a godfater adja elő.

A négy válogatóból adásonként öt, összesen húsz dal jut tovább a két elődöntőbe: négy produkció a zsűri pontjai alapján, az ötödik a közönség szavazataival. Az elődöntőkből négy-négy dal kerül a fináléba, így nyolc dalt hallhatnak újra a nézők, az márciusban derül ki, melyik lesz Magyarország slágere 2022-ben. A végső győztesről idén is a közönség dönt.

A nyertes dal előadója Az Év Dala 2022, egyben a Petőfi Zenei Díj év dala 2022 elismerésben részesül, emellett tízmillió forintot kap produkciója fejlesztésére, valamint egy tízdalos stúdiólemezt és az egyik felvételhez videoklipet készíthet. A döntőbe jutott nyolc dal minden előadója gazdagodik zenei pályájára fordítható nyereménnyel. Idén is odaítélik a legjobb dalszövegért járó díjat, valamint az Akusztik Dalverseny fődíját.

Részletes információk A Dal Facebook- és Instagram-oldalán, a https://mediaklikk.hu/adal2022/ oldalon, valamint a műsor hivatalos YouTube és TikTok csatornáján találhatók.

Forrás: MTI