A kárpátaljai Tiszakeresztúr is részt vett a Keresztúr Nevű Települések XVIII. Nemzetközi Találkozóján
Idén Sajókeresztúr adott otthont a Keresztúr Nevű Települések XVIII. Nemzetközi Találkozójának augusztus 10–13. között.
A rendezvényen a házigazdával együtt a Kárpát-medence 25 Keresztúrja és Vysla Slana testvértelepülés kapott meghívást. A résztvevők egy jó hangulatú, kulturális, gasztronómiai fesztiválon találkozhattak. A megnyitó ünnepséget megelőzte a megjelent települések zászlós felvonulása a Bartók Béla Zeneiskola növendékeinek zenés kíséretével. Köszöntőt mondott Kollár Miklós, Sajókeresztúr polgármestere, Kovács József, a KNTSZ (Keresztúr Nevű Települések Szövetsége) elnöke, Csöbör Katalin, a térség országgyűlési képviselője, majd felavatták a Keresztúri sziklát.
A rendezvény ideje alatt alkalom nyílt a Keresztúrok művészeti csoportjainak bemutatkozására. A községet a látogatók utaskísérővel ellátott mini vonattal, lovaskocsival és csónaktúrával járhatták be. A Sajó-parti fesztiválsátorba látogatók jó hangulatát az egész napos programok mellett sztárfellépők és együttesek koncertjei fokozták.
Szombat este, a háromnapos rendezvény zárásaként tűzijátékot tekintettek meg a jelenlévők. Az ünnepi látványosságot búcsúbál követte, a talpalávalót Gere Csaba biztosította.

A tiszakeresztúriak nagyon jól érezték magukat eme színvonalas rendezvényen, ezúton is köszönik a lehetőséget és a szíves vendéglátást.
Héder Zsuzsanna
Kárpátalja.ma
