Jakab István Magosz

A magyar gazdák folyamatosan küldik az utánpótlást Kárpátaljára

Az ukrán határ túlsó oldalán elfogyott a burgonya, a hagyma és más zöldségek, a magyar gazdák ugyanakkor folyamatosan küldik az utánpótlást – mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke vasárnap az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke elmondta, a Magyarországra menekülők mellett a Kárpátalján maradtakról is gondoskodniuk kell, s ebben az egyházak is nagy segítséget nyújtanak.

Kiemelte, a Magosznak a határ közelében vannak telephelyei, raktárai, így nincs akkora árumennyiség, amelyet ne tudnának fogadni, olajozottan működik a rendszer.

A szövetség elnöke példaként említette, hogy jövő héten a magyarországi malmok 24 tonna lisztet küldenek Kárpátaljára a Magyarok kenyere program keretében.

Hangsúlyozta, a segíteni akaró magyar gazdák a Magosz honlapján találhatják meg azokat a csatornákat, amelyeken keresztül megtehetik a felajánlásaikat.

Jakab István aláhúzta, a termékfelajánlások mellett pénzadományokat is várnak.

A Magosz elnöke kitért arra, hogy a belső ellátásra figyelemmel hozták meg azt a rendeletet, amely alapján az államnak elővásárlási joga keletkezett a külföldre értékesített gabonára.

 Jakab István szólt továbbá arról is, versenyelőnyt jelent a magyar gazdáknak Orbán Viktor miniszterelnök azon szombati bejelentése, amely szerint a kormány 17,5 százalékról 80 százalékra emeli az agrártámogatások nemzeti kiegészítésének mértékét.

Kijelentette, a magyar gazdák a belföldi élelmiszerigény dupláját tudják megtermelni, így a jövőben is lesz élelmiszer minden magyar ember asztalán az egész Kárpát-medencében.

Forrás: MTI